Három egymást követő napon döntött rekordot Ukrajnában az új betegek száma

koronavírus, vírus, járvány, Ukrajna,  maszk, védőfelszerelés, tömegközelekedés, busz, utazás
Védőmaszkot viselő utasok egy trolibuszon Kijevben.
Vágólapra másolva!
Változatlanul gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, három egymást követő napon döntötte meg az új betegek száma a korábbi rekordot, a legutóbbi napon már megközelítette a másfél ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által pénteken közzétett adatokból és az egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatójából.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 1453 új esettel 78 261-re, a halottaké pedig 33 újabb halálos áldozattal 1852-re nőtt, miközben eddig 43 055-en gyógyultak meg, közülük előző nap 531-en.

Jelenleg 33 354 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel,

számuk csaknem kilencszázzal nőtt egy nap alatt. A mostani rekordnövekmény előtt kedden 1271, szerdán 1318 új fertőzéses esetet jegyeztek fel Ukrajnában.

Védőmaszkot viselő utasok egy trolibuszon Kijevben 2020. július 29-én Forrás: NurPhoto via AFP/Maxym Marusenko

Ezúttal a legtöbb új beteget, 186-ot a fővárosból, Kijevből jelentették,

a második legtöbbet, 156-ot az ország déli részén lévő Odessza megyéből, az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből pedig 152-t. Utóbbi régióban haltak meg a legtöbben, 11 haláleset történt. Lviv megyében velük együtt a betegségben meghaltak száma 294-re nőtt, az azonosított fertőzötteké pedig már meghaladta a 10,5 ezret.

Az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben már több mint kilencezer beteget regisztráltak a járvány kitörése óta. Előző nap újabb haláleset nem történt, így a halottak száma 142.

Kárpátalján az elmúlt nap alatt 76 új esettel 5615-re nőtt a feljegyzett fertőzöttek száma,

a halottaké négy újabb halálos áldozattal 216-ra emelkedett, míg eddig 2341-en győzték le a kórt.

A legtöbb aktív beteg, csaknem 7500, jelenleg Lviv megyében van, a második legtöbb, 5873, Kijevben. Kárpátalja e tekintetben 3058 fővel a negyedik helyen áll az országban.

Védőmaszkot viselő járókelők a dél-ukrajnai Vinnicja városában 2020. július 2-án. Forrás: NurPhoto via AFP/Maxym Marusenko

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter tájékoztatóján kiemelte, hogy

megnőtt a súlyos és a halálos kimenetelű megbetegedések száma.

Az elmúlt napban is a korábbi rekordszámot (293) megközelítő, 280 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani. Ezenfelül a gyerekek közül is sok, 103 betegedett meg egy nap alatt, és eddig már csaknem 5500 kiskorú fertőződött meg. Az egészségügyi dolgozók körében újabb 97 fő kapta el a vírust, körükben már 9078-an betegedtek meg.

Előző nap 35 719 tesztet végeztek el Ukrajnában, ebből 18 410 volt PCR-teszt és 17 309 antitestszűrés.