„Egy országot, egy nemzetet alaptalanul, bizonyítékok nélkül folyamatosan megkérdőjelezni a demokratikus természetében: elfogadhatatlan" – mondta Szijjártó Péter portugáliai látogatásán egy újságírói kérdésre az Index kapcsán. Magyarországon „egy magántulajdonban lévő médium főszerkesztőjét a tulajdonos leváltotta" - tette hozzá.
És ön engem, mint az állam képviselőjét megkérdez, hogy mit gondolok erről. Tehát ön azt gondolja, hogy az államnak be kellene avatkoznia abba, hogy egy magántulajdonos leváltja a főszerkesztőjét? Én ezt visszautasítom! Hogy jön az állam ahhoz, hogy beleszóljon egy magántulajdonban lévő médium tulajdonosának döntésébe?
„Nem tudom, hogy ez Németországban vagy Portugáliában elfogadott dolog lenne-e, de Magyarországon biztosan nem. Ami a magyarországi sajtószabadság helyzetét illeti: állandóan hallgatom ezeket a hazug vádakat. És mindig megkérdezem, hogy mondjanak egy konkrét esetet – mondta Szijjártó Péter.
Mikor nem írhatta le az újságíró azt, amit gondol?
Mely törvény akadályozza meg, hogy a sajtó szabad legyen? Nincs ilyen" – jelentette ki a külügyminiszter.