Négyszáz tálib foglyot nem enged szabadon az afgán kormány

Vágólapra másolva!
Asraf Gáni afgán elnök bejelentette pénteken, hogy kormánya nem enged szabadon 400 olyan tálib foglyot, aki a lázadókkal megkötött fogolycsere-megállapodás listáján szerepel, mert olyan bűncselekményeket követtek el, amelyeket nincs joga megbocsátani nekik.
Vágólapra másolva!

Az AP hírügynökség szerint ezzel jócskán elhalványul a remény, hogy hamarosan elkezdődhetnek a politikai rendezésről szóló tárgyalások a kormány és a szélsőséges mozgalom tagjai között, és hiábavalóvá válnak az Egyesült Államok erőfeszítései is arra irányulóan, hogy

vége legyen a csaknem húsz éve tartó háborúnak.

A Kabul és a tálibok közötti tárgyalások előfeltétele ugyanis, hogy a fogolycsere megtörténjen, amelyben Washington februárban állapodott meg a tálibokkal.

A megállapodás keretében a kormánynak ötezer foglyot kell elengednie, a táliboknak pedig az afgán biztonsági erők ezer tagját. A tálibok csütörtökön bejelentették, hogy a maguk kötelezettségét teljesítették, és hajlandók egy héten belül elkezdeni a tárgyalásokat, ha a kormány a maradék foglyokat is kiengedi. Kabul 4600 tálibot engedett el, és - gesztusnak szánva - 500 olyat, aki nem szerepel a megállapodás szerinti listán.

A tálibok azonban közölték, hogy a listán szereplők nem helyettesíthetők másokkal.

Gáni az Íd al-Adhá muszlim áldozati ünnep alkalmából beszélt az ország népéhez.

Mint mondta, azt határozta el, hogy összehívja a loja dzsirgát (az öregek hagyományos nagytanácsát), amely majd eldönti, hogy szabadon lehet-e engedni a szóban forgó négyszáz tálibot. Hozzátette, hogy a tanács "hamarosan" összeül.

Az AP megjegyezte, hogy a loja dzsirgát képtelenség gyorsan összehívni, és egyelőre nem tudni, hogy Gáni politikai riválisa, Abdulla Abdulla, akivel kénytelen volt megosztani a hatalmat, és aki most a nemzeti megbékélési főtanács elnöke, támogatja-e a loja dzsirga összehívását ebből a célból. Abdulla egyelőre nem reagált Gáni beszédére.