Szélsőbaloldali, keresztényellenes mozgalomnak nevezte az amerikai radikális baloldali zavargásokat és pusztításokat szervező BLM-et Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára kedd reggel az M1 csatornán.
Nagyon riasztó folyamatok indultak el a nyugati világban is, és azt látjuk, hogy az eddigi, kereszténységgel szembeni, főként intellektuális szembenállás, a kereszténység és vallás száműzése a közéletből egyre erőszakosabb cselekményekbe csap át
– fogalmazott az államtitkár.
Azbej Tristan elmondta: a radikális baloldal aktivistái a múlt héten két nap alatt öt templomot gyújtottak fel az Egyesült Államokban, ezek közül az egyik, a Los Angeles-i San Gabriel-templom teljesen kiégett.
Az államtitkár megdöbbentőnek nevezte azokat a képeket, amelyek a kiégett templomokat mutatják, mert hasonló állapotokat eddig csak Észak-Irakban tapasztalt, ahol az Iszlám Állam pusztított,
és nem gondolta volna, hogy ilyen a nyugati kultúrkörben is előfordulhat.
Hozzátette:
a Hungary Helps program az elmúlt két és fél évben mintegy hetvenezer üldözött ember megmaradását tette lehetővé, az viszont kérdéses, hogy miként tudnak szembeszállni a keresztényellenességgel a nyugati világban.
A radikális baloldali terrorszervezetek (ilyen az Antifa is) nem az afroamerikai emberek jogairól vagy az emberi méltóságról szólnak, hanem arról, hogy
mindent, ami a keresztény kultúrkörhöz tartozik, támadni kell.
Beleértve a vallásos hagyományt, a család intézményét, a nemzetet. A kisebbségvédelmi, emberi jogi máz, amivel ezt leöntik, csupán egy álca – fogalmazott az államtitkár.
Az utóbbi hetekben az Egyesült Államokban számos keresztényellenes támadás történt. Július elején a kaliforniai Sacramento temetőjében
elpusztították Junipero Serra szobrát, az elmúlt héten pedig a 250 éves kaliforniai San Gabriel-misszió épületének a tetejét gyújtotta fel valaki.
Július 11-én Floridában letartóztatták a 24 éves Steven Shieldset, miután
autóját nekivezette a Queen of Peace katolikus templom bejáratának, és benzint öntött az előcsarnokba,
majd meg is gyújtotta, miközben a hívek a templomban szentmisére készülődtek.
S ha mindez még nem volna elég, a múlt hétvégén ismeretlen tettesek
összefirkálták a bostoni templom előtt álló Mária-szobrot, egy másik Szűzanya-emlékművet pedig felgyújtottak.
Most hétvégén a Tennessee államban található Chattanooga városbeli Szent István katolikus templom előtt álló Boldogságos Szűz Máriát ábrázoló szobrot fejezték le - fűzte hozzá Azbej Tristan.
A radikális baloldal alapvető célja a nemzeti egység megbontása, az ország társadalmi és gazdasági rendszerének gyökeres átalakítása. A történelmi hagyományok mellett a kereszténység az amerikai társadalom egyik tartóoszlopa, természetes tehát, hogy támadják – erről beszélt a Magyar Nemzetnek Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ elemzője, aki szerint
az egyre burjánzóbb, már-már militáns keresztényellenesség semmi jóval nem kecsegtet.
Az elemző véleménye alapján a nyugati civilizáció zsidó–keresztényi gyökereivel való szembehelyezkedés súlyos társadalmi válsághoz fog vezetni több nyugati országban is.
Végső soron a hagyományos nyugati társadalmi modell hívei kerülnek majd szembe a progressziót valláspótlékként felfogó, fanatikus 'igazságharcosokkal'
– jelentette ki Koskovics Zoltán.
A mozgalom vezetői saját magukat képzett marxistáknak nevezik, de zökkenőmentes együttműködésük az LMBTQ-csoportokkal is azt mutatja, hogy hatással volt rájuk a harmadik hullámbeli feminizmus, a genderideológia és más posztmodern irányzatok is.
Mindezek közös jellemzője, hogy el akarják pusztítani a nyugati, demokráciára és piacgazdaságra épülő civilizációt, így a politikai vezetésnek első számú feladata a társadalmi rend és a béke megóvása.
Ez a közbiztonság fenntartásával kezdődik, amely feladatot jelenleg nem vagy csak nagy nehézségek árán képesek ellátni több nyugati országban – fejtette ki az elemző.
Koskovics Zoltán szerint
olyan vezetőkre van szükség, akik határozottan kiállnak a keresztény örökség és nemzeti identitás mellett, ezenkívül a keresztény közösségeknek is fel kell tudni mutatniuk, hogy bár Krisztusban valóban mindenki egy, de ezen üzenet beteljesítéséhez elengedhetetlen a kereszténység védelme.
Temető és templomrongálások hazánkban is előfordultak már, ezek azonban eddig túlnyomóan a meggondolatlan vandalizmus, mintsem a nyílt keresztényellenesség következményei.
Keresztényellenes cselekedetnek tekinthető azonban, amikor Pomázon 2009-ben az éj leple alatt az akkor még magát jobboldalinak nevező Jobbik Magyarországért Mozgalom által felállított
adventi keresztet ismeretlenek fűrésszel szétvágták, és a darabjait a helyszínen szétszórták.
Két évvel ezelőtt a csepeli Tamariska-dombon lévő kálváriát rongálták meg:
a tettes a lefűrészelt szobortagokat akkurátusan az egyik feszület tövébe helyezte, mintegy kihangsúlyozva a pusztítást,
idén júniusban pedig pünkösd hosszú hétvégéje előtt rongálta meg valaki a Kunágota–Dombiratos közötti út menti emlékhelyet.
Magyarországon a baloldali sajtó előszeretettel fogadja be a keresztényellenes tartalmakat,
gondoljunk csak a Népszava áprilisban közzétett karikatúrájára, amelyen Jézus Krisztust gúnyolták ki.
Emellett a baloldali politikusok is egyre keresztényellenesebbek: Soproni Tamás terézvárosi momentumos polgármester tavaly decemberben nem engedélyezte a Nyugati téri keresztállítást, januárban pedig a gyurcsányista erzsébetvárosi polgármester, Niedermüller Péter kijelentése váltott ki nagy közfelháborodást, amikor is rémisztő képződménynek nevezte a fehér, keresztény heteroszexuálisokat – ez csak két példa a közelmúltból.
A világjárvány ellenére, vasárnap ismét radikális baloldali tüntetésre került sor Londonban.
Természetesen a helyi LMBTQ-közösség is részt vett a szélsőbaloldali rendezvényen, az egyik fekete felszólalójuk pedig
a homoszexuálisok és a feketék közös ellenségének nevezte a fehér férfiakat, akiktől meg kell szabadulni.
Szerinte a fehér férfiak által kitalált társadalmi berendezkedési formák a kapitalizmus, a patriarchaizmus és fasizmus, amiket szintén ki kell iktatni, bár az nem világos, hogy ő hol észlel fasizmust Nagy-Britanniában.
A felszólalása végén
a radikális baloldali aktivista azt kifogásolta, hogy a Google és az Apple eltávolították a térképalkalmazásaikból a független államként egyébként nem létező Palesztinát,
és helyette az érintett régióban Izrael jelenik meg.
Véleménye alapján ez Washington és Jeruzsálem közös nyomásgyakorlásának az eredménye, majd Palesztinát éltette, és Izraelt, illetve az Egyesült Államokat támadta.
A német nagyvárosokban, elsősorban a szociáldemokraták irányítása alatt lévő Berlinben és Bielefeldben (Észak-Rajna-Vesztfália), illetve a zöldpárti polgármester vezette Stuttgartban
a járványhelyzet ellenére a radikális baloldalnak két csoportja is utcára vonult, egyrészt a mostani zavargásokat szervező aktivisták, másrészt a Rojava nevű szélsőbaloldali, kommunisztikus, szeparatista észak-szíriai kurd autonóm tartomány hívei.
Mivel a helyi törökök nem mentek ki az utcára, a szokásos összecsapások ezúttal elmaradtak.