Véget ért a két éve kitört ebolajárvány Kelet-Kongóban

Horizontal AFRICA HEALTH EPIDEMIC DISEASE EBOLA MEDICAL STAFF JU MPSUIT PROTECTIVE CLOTHING COFFIN VICTIM DEATH
Ez már a 10. ebolajárvány az országban
Vágólapra másolva!
Hivatalos bejelentés szerint véget ért a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében két éve kitört ebolajárvány. A mai nap a válság végét ünnepeljük - jelentette ki csütörtökön az ebolajárvány elleni kongói erőfeszítéseket vezető Jean-Jacques Muyembe mikrobiológus.
Vágólapra másolva!

Matshidiso Moeti, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai régióért felelős igazgatója szerint az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy

a lakosságot is be kell vonni a járvány elleni küzdelembe.

Mint mondta, mindez a koronavírus-pandémia szempontjából is rendkívül fontos.

Az ország keleti részén 3463 ember fertőződött meg ebolával, közülük 2280-an meghaltak a kórban. Az ország túlterhelt egészségügyi rendszere egyébként egyszerre több járvánnyal is kénytelen megbirkózni: nyugaton egy újabb ebolajárvány tört ki eddig legalább 17 esettel és 11 halottal, a kanyaró több mint hatezer emberéletet követelt, a koronavírusnak pedig 142-en estek áldozatul, a fertőzöttek száma meghaladja a 6400-at.

- közölte Louis Dorvilier, a Welthungerhilfe német élelmezési segélyszervezet országigazgatója.

Illusztráció Forrás: AFP/John Wessels

Benoit Munsch, a Care nevű nemzetközi segélyszervezet országigazgatója pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, ahol a járvány pusztított, sokan szorulnak élelmiszersegélyre, tiszta ivóvízre, illetve fedélre a túléléshez.

- hangoztatta.

Az ebolavírust 1976-ban, a Kongó keleti felében található Ebola folyó melletti településeken először észlelték, azóta ez volt a 11. nagyobb járvány.

Az ebola természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb terjesztői denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat vérével vagy testnedvével való közvetlen érintkezéssel terjed. A betegség hasmenéssel, súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.