Irán kiadja a lelőtt ukrán gép feketedobozát, és kész tárgyalni a kártérítésről

Irán, lelőtt ukrán repülő
Sahriár, 2020. január 8. Katonák a lezuhant Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsainál az iráni Sahriár város közelében 2020. január 8-án. A légi jármű hajnalban zuhant le 167 utassal és 9 fős személyzettel a fedélzetén, kevéssel a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Vágólapra másolva!
Az Ukrán Nemzetközi Légitársaság Teheránból Kijevbe induló Boeing 737-es gépét január 8-án, nem sokkal a felszállás után lőtte le tévedésből az iráni Forradalmi Gárda légvédelme. A gépen 176 ember utazott, mindenki meghalt. Irán hónapokig tartó késlekedés után úgy döntött, kiadja a gép feketedobozát, de azt Franciaországba küldik.
Vágólapra másolva!

A kanadai külügyminisztérium Francois-Philippe Champagne kanadai és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter hétfői telefonbeszélgetésére hivatkozva közölte, Zaríf fogadkozott, hogy Irán késlekedés nélkül továbbítja a feketedobozokat Franciaországba. Beleegyezett abba is, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a kártérítésről, és

új információkat nyújt át Kanadának és más országoknak a tragédiáról.

Champagne leszögezte, hogy Kanada teljes átláthatóságot követel a katasztrófa okainak feltárásában.

Az Ukrán Nemzetközi Légitársaság Teheránból Kijevbe induló Boeing 737-es gépe január 8-án, nem sokkal a felszállás után zuhant le. Az iráni hatóságok először balesetről beszéltek, majd elismerték, hogy a Forradalmi Gárda légvédelme lőtte le tévedésből a repülőt egy föld-levegő rakétával. A gépen tartózkodó 176 ember egyike sem élte túl a tragédiát. A járaton 55 kanadai-iráni állampolgár utazott.

Katonák a lezuhant Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsainál az iráni Sahriár város közelében Forrás: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Kanada nyomást gyakorolt Teheránra, hogy küldje a feketedobozokat Párizsba.

Irán a tragédia óta eltelt hónapokban erre nem volt hajlandó,

majd két hete közölte, hogy mégis továbbítja a berendezéseket a párizsi BEA francia repülésbiztonsági hivatalba, amennyiben a tragédiában részes államok ezzel egyetértenek. Néhány napja azonban bejelentette, hogy nem Párizsba, hanem Kijevbe küldi a feketedobozokat, mert Ukrajna már rendelkezik az eszközökön tárolt adatok olvasásához szükséges szoftverrel.

A nemzetközi szabályok szerint Iránnak joga van a vizsgálat felügyeletéhez, az Egyesült Államok azért részes a vizsgálatban, mert ott gyártották a gépet, míg Ukrajna azért, mert az utasszállító üzemeltetője volt. Kanada pedig úgy válik az eset szereplőjévé, hogy állampolgárai is meghaltak a szerencsétlenségben.