A lengyelek negyede szavazott délig az elnökválasztáson

DUDA, Andrzej
Washington, 2020. június 24. Andrzej Duda lengyel elnök (b) sajtótájékoztatót tart Lengyelország washingtoni nagykövetének rezidenciája előtt 2020. június 23-án. A következő napokban a lengyel államfőt fogadják a washingtoni Fehér Házban, ahol katonai, kereskedelmi, és az energiabiztonság területén történő együttműködésről tárgyalnak. MTI/PAP/Leszek Szymanski
Vágólapra másolva!
Magas volt a részvételi arány vasárnap délig a lengyelországi elnökválasztás első fordulójában, egyelőre a szavazásra jogosultak 24 százaléka élt választói jogával - tájékoztatott kora délutáni sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW).
Vágólapra másolva!

A 2015-ös elnökválasztáson ilyenkor 14,61 százalékos, a tavaly őszi parlamenti választáson pedig 18 százalékos volt a részvételi arány.

Andrzej Duda a felmérések szerint 39-43 százalékos eredményre számíthat Forrás: MTI/PAP/Leszek Szymanski

Rekordmagas lehet a részvételi arány

Az utóbbi napokban a pusztító árvíz sújtotta délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaságban - amely a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) erős szavazóbázisát jelenti és általában átlag feletti részvételi arányt jegyez - délig az átlagosnál valamivel alacsonyabb, 23,8 százalékos részvételt mértek.

Az árvíz miatt a térségben két szavazóhelyiséget kellett átköltöztetni.

A szavazóhelyiségek országszerte 7 órakor nyíltak meg és 21 óráig tartanak nyitva. Korábbi felmérések urnazárásig 60 százalék körüli részvételi arányt jeleztek. A PKW elnöke, Sylwester Marciniak viszont vasárnapi sajtóértekezletén elmondta: amennyiben a következő órákban a délelőttiekhez hasonlóan alakul a részvétel, rekordmagassá válhat.

Az előző, 2015-ös elnökválasztás első fordulójában a jogosultak 49 százaléka járult az urnákhoz, a legmagasabb, 65 százalékos részvételt az 1995-ös elnökválasztáson mérték.

Kedd reggelre lehetnek végleges adatok

Összesen több mint 30,2 millióan jogosultak a szavazásra, közülük külföldön 374 ezren regisztráltak.

Idén a voksolás a koronavírus-járvány miatt vegyes, hagyományos és levélformában is lehetséges. Az utóbbi szavazási módszerre a lengyelországi választókerületekben csaknem 185 ezren, külföldön pedig 343 ezren jelentkeztek. A hagyományos módszer szerint, személyesen szavazókat egészségügyi szabályok betartása, szájmaszk viselése kötelezi a szavazóhelyiségekben.

A voksolás ideje alatt érvényben van a péntek éjfélkor beállt kampánycsend.

Az esti zárás pillanatában exit poll-becslést közölnek a várható eredményről. A végleges eredményeket a PKW legkorábban kedd estére ígéri.

Csak egyszer választható újra az elnök

Összesen 11 induló jelölt közül a választás két legnagyobb esélyese a PiS párt támogatásával második elnöki mandátumért induló Andrzej Duda, valamint a fő ellenzéki erő, a PO által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester.

Duda a felmérések szerint 39-43 százalékos eredményre számíthat,

Trzaskowski támogatottsága 28-32 százalékos.

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen elnökválasztást. Második fordulót akkor rendeznek, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a szavazatok több mint felét. Az idei esetleges második fordulót július 12-re tűzték ki. A lengyel alkotmány szerint a hivatalban lévő elnök csak egyszer választható újra.