Az isztambuli egyezménynek nincsenek társadalmilag pozitív hatásai

Alapjogokért Központ, Párkányi Eszter, Kovács István,
Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a jogi elemző- és kutatóintézet sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!
Kedden megírtuk, hogy az Alapjogokért Központ stratégiai partnere, a lengyel Ordo Iuris jogi elemzőintézet vezetésével számos európai konzervatív szervezet indított online petíciót annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az isztambuli egyezmény több családellenes, a gender-ideológia nyílt terjesztését célzó pontjára. Az Alapjogokért Központ csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: az egyezménnyel nemcsak az a gond, hogy a társadalomra káros elemei vannak, hanem a hirdetett céljának megvalósítására is alkalmatlan.
Vágólapra másolva!

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója hangsúlyozta, hogy az Alapjogokért Központ támogatna egy olyan kezdeményezést, amely csökkenti a családon belüli erőszakot, azonban az isztambuli egyezmény erre alkalmatlan. Ehelyett a gender-ideológia törvénybe foglalása van az egyezmény középpontjában, ez az elmélet pedig Alaptörvény-ellenes és az európai értékekkel is ellentétes.

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője hozzáfűzte, hogy

Az elemző kifejtette, hogy egy segítő intézményrendszer például alkalmas lenne egy ilyen célra, de ilyen gondolatoknak nyomát sem találjuk az egyezményben.

Helyette a szövegezése radikálisan feminista és férfiellenes,

ugyanis az egyezmény a családon belüli erőszak ellen szól, mégis a férfiak ellen elkövetett erőszakról szó sem esik benne, és úgy közelíti meg a problémát, mintha kizárólag nők lehetnének áldozatok. Ez pedig tovább mélyíti a férfiak és nők közötti ellentéteket.

Párkányi Eszter kiemelte, hogy

az egyezményt elfogadó országokban nem csökkent az erőszakos esetek száma.

Sőt, ezzel szemben a férfiak által elkövetett öngyilkosságok száma jelentősen emelkedett. Ugyanis Spanyolországban az egyezmény következményeképpen egyre több olyan eset van, hogy férfiakat megfelelő bizonyíték nélkül, csupán egy vád alapján kilakoltatnak a közös lakásból. Így került egyre több spanyol férfi az utcára, az isztambuli egyezményen alapuló hibás eljárási rendszer miatt. A hajléktalanná vált

férfiak között pedig többen öngyilkosságot követnek el a kilátástalan élethelyzet miatt, amibe kerültek.

Illusztráció: Hajléktalan férfiak a koronavírus-járvány alatt Spanyolországban, Valenciában. Forrás: AFP/Jose Jordan

Kovács István végül hozzáfűzte, azért kezdtek aláírásgyűjtésbe, hogy felhívják a figyelmet az ehhez hasonló káros társadalmi folyamatokra. Álláspontjukat pedig egyre több európai civil szervezet támogatja azzal, hogy csatlakozik a petícióhoz, és más országokban is segítik az aláírásgyűjtést. Eddig már 15 szervezet csatlakozott Európa-szerte az isztambuli egyezmény ellen indított petícióhoz.