Andrej Babis: Csehország elutasítja az új kvótaterveket

BABIS, Andrej
Brüsszel, 2020. február 21. Andrej Babis cseh miniszterelnök érkezik az EU-tagországok állam- és kormányfőinek a következő keretköltségvetéssel foglalkozó rendkívüli csúcstalálkozójára Brüsszelben 2020. február 21-én. MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin
Vágólapra másolva!
Csehország számára továbbra is elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság kötelező kvótarendszert vezessen be az illegális bevándorlók elosztására - jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő.
Vágólapra másolva!

A cseh kormányfő azt mondta a Právo című napilap keddi kiadásában, hogy a kvóták kötelező rendszerét elutasítom és el fogom utasítani, nevezze azt az Európai Bizottság bárminek. A cseh baloldali napilap jól értesült brüsszeli körökre hivatkozva kedden azt írta, hogy a kötelező kvótákat az Európai Bizottság által kidolgozott új uniós migrációs és befogadási stratégia tartalmazza. Az újság rámutatott, hogy az új stratégia elfogadásáért leginkább Olaszország, Spanyolország, Görögország. Ciprus, valamint Málta lobbizik, és támogatja Németország is, amely az idei második félévben az EU tanácsának soros elnöki tisztségét fogja ellátni.

Andrej Babis cseh miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján Brüsszelben. Forrás: MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin

- fejtette ki a kormányfő, és hozzátette, hogy számára ez a téma lezárult.

Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter is leszögezte, hogy Csehország kvótákat elutasító álláspontja továbbra is érvényben van.

- jelentette ki Hamácek.