Megalázó helyzetbe került Macron, párizsi ápolónők szembesítették a valósággal, az elnök kínosan magyarázkodni kezdett - videó

Emmanuel Macron
koronavírus
kórház 
franciaország
Vágólapra másolva!
Ismét kellemetlen helyzetbe került Macron elnök. Mint ismert, az egyik legrosszabbul felkészült európai ország éppen Franciaország volt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Közel 30 ezer halott, elkésett intézkedések, összeomlott francia egészségügy. Macron elnök utolsó tévébeszédében el is ismerte, hogy hibáztak, késlekedtek. De ezt ellensúlyozandó kórházlátogatásai is botránnyal végződnek. Párizs elővárosában kifejezetten megalázták az ápolók, orvosok, utána az Elnöki Hivatal meghamisította a felvételt, erről az Origo is részletesen beszámolt. Most egy párizsi belvárosi kórházban zavarba ejtő vitába keveredett két nővérrel, akik azt mondták: kétségbeesettek, és már nem hisznek neki. Macron előbb letagadta az ígéretét, majd védekezni, végül ismét ígérgetni kezdett. Túlzás nélkül a francia elnök kifejezetten megalázó helyzetbe hozta magát. Minderről a V4NA nemzetközi hírügynökség számolt be.
Vágólapra másolva!

Nem úgy alakult Emmanuel Macron péntek délelőtti látogatása a párizsi Pitié-Salpêtrière Kórházban, ahogyan azt vélhetően tervezte.

Az elnököt ugyanis elég határozottan számon kérte két nővér.

- kezdte mondandóját az egyik nővér az ígért jutalommal kapcsolatban (a koronavírusos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozóknak 1500 eurót ígért a francia kormány), a nővér szerint

a kormány mindenféle jutalmat feltételekhez köt.

Erre az elnök zavartan azt válaszolta, hogy ha valamit megígér, azt be is tartja, jutalmat viszont nem ígért az ápolóknak, tehát nem mondhatják, hogy csalódást okozott. (Ez egyébként nem igaz, természetesen ígért.)

Ezek után megszólalt a másik nővér, aki elmondta:

Macron ezek után úgy próbált enyhíteni a helyzeten, hogy beismerte, stratégiai hibát követtek el, és megígérte, nem hagyja cserben az egészségügyet, beruházásokat és reformot ígért, valamint azt, hogy az állam támogatni fogja a dolgozókat.

Tehát röviden: ugyanazt ismételgette, mint eddig, semmi újat és hihetőbbet nem tudott mondani. A felvételen egyébként az is meglepő, hogy a nyugodt helyzetben jól beszélőnek tartott, egyszerre baloldali és egyszerre ultraliberális elnök ennyire zavarba tud jönni.

De ami lényegesebb: ezek után nem nehéz elképzelni, hogyha egy kiemelt párizsi kórházban - ahová az elnök is ellátogat - ilyen állapotok uralkodnak, akkor vajon mi lehet például Le Havre-ban vagy Lens-ben, a legnehezebb helyzetben levő városok kórházaiban.