Évtizedekig hazudott múltjáról a népszerű francia krimiíró

Vágólapra másolva!
Bár hosszú évekig állította magáról, Stéphane Bourgoin sosem volt focista, és az FBI-tól sem kapott kiképzést, ezenkívűl jóval kevesebb sorozatgyilkossal készített interjút, mint ahogy azt ismerőseinek mesélte. A kortárs írót egy francia szervezet aktivistái buktatták le januárban, ami miatt Bourgoin úgy érezte, még ha kínos is, muszáj bevallania rajongóinak: egészen eddig átverte őket.
Vágólapra másolva!

Stéphane Bourgoin francia író könyveiben sorozatgyilkosok történetét dolgozta fel, amivel országszerte ismertté vált: több millió példányban vásárolták műveit.

Egy kutatócsapat azonban fényt derített sötét titkára:

köze nincs az igazsághoz annak, amit a múltjáról állított évtizedeken át.

Bourgoint híres gyilkossági szakértőként ismerték, közel 40 könyvet írt, ezenkívül több francia dokumentumfilmet is rendezett a témában. Bourgoinról úgy tudták az emberek, hogy több mint 70 sorozatgyilkossal készített interjút, és az FBI virginiai bázisán, Quanticóban kapott kiképzést - írta meg a Foxnews.com.

Ám a 4ème Oeil Corporation nevű szervezet névtelen aktivistái megvádolták, hogy bármilyen jól hagzanak is Bourgoin múltbeli sikerei, a legtöbb csupán nagyzolás.

Embed from Getty Images

A francia férfi most maga is beismerte, hogy

sosem nem kapott kiképzést az FBI-tól, nem volt profi focista, nem készített interjút Charles Mansonnal, és valójában jóval kevesebb sorozatgyilkossal beszélt, mint ahogyan állította. Az a hír is hamis volt, hogy feleségével egy sorozatgyilkos végzett, aki két évvel később egy tucatnyi gyilkosságot vallott be. Buorgoin-nak ugyanis valójában soha nem volt felesége.

A férfi elárulta, hazugságai legyőzték őt, amit nagyon szégyell, ezért

ideje tisztáznia magát, még ha ezzel kellemetlen helyzetbe is kerül azok előtt, akik mindeddig felnéztek rá.

Hozzátette, ehhez valószínűleg pszichológiai segítségre lesz szüksége.

Hozzátette, azért túlzott és hazudott az életéről, mert kóros önbizalomhiányban szenvedett, úgy érezte, nem ismerik el, és nem szeretik őt eléggé.

– mondta.