Ukrajnában megközelítette a 12 ezret a fertőzöttek száma

Kijev, 2020. május 3. Kisvállalkozók tüntetnek a kijevi Függetlenség terén a koronavírus-járvány idején, 2020. május 3-án. A tüntetők azt követelik az ukrán kormánytól, hogy engedélyezze a járvány miatt leállásra kötelezett kisvállalkozások újraindítását. MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Vágólapra másolva!
Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, vasárnapra 24 óra alatt 502 új fertőzést azonosítottak, a betegek száma elérte a 11 913-at - közölte az egészségügyi minisztérium.
Vágólapra másolva!

Kilenc új esettel 288-ra nőtt azok száma, akik belehaltak a fertőzésbe, közben 1547-en meggyógyultak. Az ország két legfertőzöttebb területe továbbra is a délnyugat-ukrajnai Csernyivci megye (1818 fő) és a főváros, Kijev, ahol a betegek száma elérte az 1511-et.

Kárpátalja megyében jelenleg 508 fertőzöttet tartanak számon.

A főpolgármesteri hivatal közleménye szerint az elmúlt napban egy újabb halottal, 26-ra emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma Kijevben.

Kijevi vasútállomás 2020. március 27-én Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

A fegyveres erők illetékesei vasárnap arról számoltak be, hogy az elmúlt napban négy új esetet azonosítottak soraikban, és ezzel a koronavírus-fertőzött betegek száma 49-re emelkedett. Eddig ketten haltak bele a betegségbe, és 30-an gyógyultak fel.

Közben szombaton békés demonstrációt szervezett az étteremtulajdonosok egy kis csoportja Kijevben az elnöki hivatal előtt.

Kijev, 2020. május 3. Kisvállalkozók tüntetnek a kijevi Függetlenség terén a koronavírus-járvány idején. A tüntetők azt követelik az ukrán kormánytól, hogy engedélyezze a járvány miatt leállásra kötelezett kisvállalkozások újraindítását. MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Azt követelték, hogy legalább a nyílt téri teraszaikon engedélyezzék a vendégek kiszolgálását. Jelenleg Ukrajnában az éttermek és a kávézók csak házhozszállítást vállalhatnak vagy elvitelre árusíthatnak, de helyben fogyasztásra nem szolgálhatnak fel semmit.

Az UNIAN ukrán hírügynökség helyszíni jelentése szerint a vendéglátósok tiltakozóakciójukon kihelyeztek néhány asztalt a hivatal elé, és az arra járókat kóstolófalatkákkal kínálgatták. Az elnököt, Volodimir Zelenszkijt is meghívták, de nem ment ki hozzájuk.

MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Az ukrán egészségügyi miniszter helyettese, az országos tisztifőorvos

Viktor Ljasko vasárnap a Facebookon közzétett bejegyzésében közölte, hogy a tárca már csaknem befejezte az összeállítását azoknak az előírásoknak, amelyek alapján a fodrászatok, szépségszalonok, kávézók és egyéb üzletek a karantén után újra kinyithatnak.

Szavai szerint a jegyzéket várhatóan már a hétvégén közzéteszik, hogy a vállalkozóknak legyen idejük felkészülni az újranyitásra.

MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter pénteken tett ígéretet arra, hogy az országos karantént május 11-e után elkezdi a kormány fokozatosan feloldani.

Ezt azzal indokolta, hogy egyfelől a fertőzés terjedése tekintetében kedvező a helyzet az országban, másfelől az emberek elfáradtak a karanténtól - írja az MTI.