Az iszlamistákkal Észak-Sínai tartomány Bír-el-Abd nevű településén tűzharcban végeztek.
A rajtaütésben fegyvereket és robbanószerkezeteket is találtak a búvóhelyükön.
Csütörtökön Bír-el-Abd mellett felrobbantották a hadsereg egy páncélozott járművét, a támadásban több katona meghalt. Később az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a támadást.
A félszigeten
azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy az egyiptomi Muszlim Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból.
A térségben fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, és felvette a Vilajet Sinai (Sínai Tartomány) nevet.
A biztonsági erők és szélsőséges csoportok, köztük az Iszlám Állam terrorszervezet között azóta heves összecsapások zajlanak. Az egyiptomi hadsereg tavaly februárban indított offenzívát a terroristák kiűzésére a félszigetről. A harcokban katonák és rendőrök százai haltak meg, a hadsereg közlése szerint több mint 800 dzsihadistát öltek meg.