Vágólapra másolva!
Erősödnek a nemzeti érzelmek a koronavírus-járvány következtében. Szerte Európában kampányok, széles társadalmi összefogások, kormányzati intézkedések ösztönzik arra a lakosságot, hogy hazai élelmiszereket vásároljanak, ezzel is segítve a hazai gazdálkodókat. Magyarországon egyébként a járványtól függetlenül is folyamatosan erre bíztatják az embereket és segítik a termelőket. Sorozatunkban összeszedtük, milyen intézkedéseket hoznak Európa országai saját termelőik védelméért - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az első összeállítás a sajtokról szól.
Vágólapra másolva!

A V4NA utánajárt, hogy melyik nyugat-európai országban milyen lakossági vagy kormányzati intézkedéseket vezettek be az élelmiszeripar megmentése érdekében.

Franciaország: a gazdaság érdekében állampolgári kötelesség a sajtfogyasztás

A franciáknál a karantén kezdete, azaz március közepe óta drasztikus mértékben, 60 százalékkal visszaesett a sajtfogyasztás, és minden második sajtüzem leállt a termeléssel. Michel Lacoste, a francia tejipari védelmi és irányítási szervezeteket tömörítő CNAOL elnöke elmondása alapján áprilisban mintegy 2000 tonna sajtot kellett volna értékesíteni, de csak a negyedét sikerült eladni, 1500 tonna még mindig a raktárakban van, és ha nem sikerül minél előbb eladni, akkor tönkre fog menni. Sok tejtermelő próbálja menteni a menthetőt és a csőd elkerülése érdekében inkább a jobban eladható vajra, tejszínre és tejre alapoznak, épp ezért a francia tej szakmaközi szervezet (CNIEL) meghirdette a fromage (sajt) szóból képzett "fromagissons" elnevezésű kampányát, ami nagyjából annyit jelent, hogy együnk sajtot, tegyünk a sajtért.

A francia tejipari óriásvállalat, az évente 60 000 tonna védett származási helyen előállított AOP minősítésű sajtot gyártó Sodiaal elnöke, Daniel Lacombe szerint a helyzet kritikus és csak a fogyasztás gyors fellendülése hozhat javulást. A kampányhoz sok vállalat csatlakozott, többek között a tejiparban és a sajtkészítéshez használt eszközöket gyártó Tecnal SAS munkatársai is videóban népszerűsítik a sajtfogyasztást.

Nagy-Britannia: Mentsük meg a brit sajtot!

A britek ugyan elsősorban nem a sajtról ismertek, mégis van néhány meghatározó sajtjuk (Stilton, Cheddar), melyek szintén veszélybe kerültek a koronavírus okozta válság miatt, ezért Nagy-Britanniában meghirdettek egy online fesztivált "Save British Cheese" néven. A rendezvényt a május 8-tól 10-ig tartó hosszú hétvégén (Angliában május 8. a Kora Májusi Ünnepnap munkaszüneti nap) tartották, és a fesztivál honlapján különböző virtuális bemutatókon lehetett részt venni, és természetesen rendelni is lehetett a finomságokból.

Olaszország: Mi lesz a parmezán sorsa?

A sajtoknál maradva, az olaszok híres terméke, a parmezán is veszélyben van, mivel az Emilia Romagna nevű régiójában gyártják, és ezt a területet különösen sújtotta a járvány; áprilisi adatok szerint a megbetegedések 12 százalékát itt regisztrálták, ez pedig különösen érzékenyen érintette a parmezán sajt gyártását. Nicola Bertinelli, az eredeti parmezán sajtot termelők egyesületének (Parmigiano Reggiano Consortium) elnöke elmondta, hogy 335 kis tejüzem és 2860 kisvállalkozás van a térségben, egytől egyig családi vállalkozások. Ha csak egy ember megbetegszik a családban, mindenkit karanténba helyeznek, aki kapcsolatba került vele. Mivel a parmezánhoz csak tejre és sóra van szükség, azt nem probléma beszerezni, így itt maga a vírus a sajttermelők legnagyobb ellensége.