Utcára dobta betegen vajúdó kutyáját egy nő Oklahomában

kutya, fertőzés, Woodward, Oklahoma, Annie
Vágólapra másolva!
Egy amerikai nő kidobta az utcára és leköpte a kutyáját, miközben az elleni kezdett. Majd az állatmentőknek azt mondta, hogy a kutyája nem ér semmit. Az ügyben már a rendőrség is vizsgálódik a nő ellen.
Vágólapra másolva!

Áprilisban az egyik szomszéd szólt az állatvédőknek, hogy utcára dobtak egy kutyát, aki közben próbálja megfialni kölykeit - olvasható a Blikkben. A kutya gazdája, az Oklahomában élő nő már korábban is elhanyagolta az állatot, nem foglalkozott rendesen a labrador-pitbull keverék, Annie-vel.

Hagyta, hogy öt másik kutyája megtámadja, majd utána nem kezelte a sérüléseit, amik ettől elfertőződtek és elférgesedtek.

A szomszéd bejelentése után hamar megmentették az alig egyéves kutyát és állatorvoshoz vitték.

Forrás: Facebook/Pawsitive Restorations Animal Rescue

Az állatorvos kiszáradást és extrém alultápláltságot diagnosztizált és ez az állapot nagyon megnehezítette az ellést.

A gyors beavatkozás ellenére a kiskutyákon nem tudtak segíteni az orvosok,

mind a 10 elpusztult a születésük után, vagy már halva születtek.

Az ügyben nyomoznak a rendőrök.

Annie további ellátásra és műtétre szorul, az orvosi kezelések költsége már elérte a 15 ezer dollárt, és ez az összeg még tovább emelkedik, mire teljesen felépül a kutya, ezért gyűjteni kezdtek a kezelésére. Megmentői eltökélt szándéka, hogy gyógyulása után kapjon esélyt Annie arra, hogy végre egy rendes, szerető gazdára találhasson - írta a Metro.