A pápa szerint mindenkivel meg kell osztani a járvány elleni vakcinát

FERENC pápa
Vatikánváros, 2020. április 26. A Vatikáni Média által közreadott kép Ferenc pápáról a Regina Coeli (Mennyek Királynője) imádság közben az Apostoli Palota könyvtárában 2020. április 26-án, a koronavírus-járvány idején. MTI/EPA/Vatikáni média
Vágólapra másolva!
Nemzetközi tudományos együttműködést szorgalmazott vasárnap Ferenc pápa a koronavírus elleni védőoltás létrehozása érdekében, és leszögezte, hogy a sikeres oltóanyagot az egész világon elérthetővé kell tenni.
Vágólapra másolva!

A katolikus egyházfő, aki az olaszországi kijárási korlátozások miatt nem a szokott helyen, a Szent Péter téren mondta el vasárnapi szentbeszédét, hanem a pápai könyvtárban,

köszönetet mondott mindazoknak, akik szerte a világban biztosítják a létfontosságú szolgáltatásokat.

Nemzetközi együttműködést szorgalmazott annak érdekében, hogy kezelni lehessen a válságot és harcolni a vírus ellen, amely mintegy 3,5 millió embert fertőzött meg és több mint 240 ezer ember életét követelte világszerte.

- mondta.

Ferenc pápa az Apostoli Palota könyvtárában 2020. április 26-án. Forrás: MTI/EPA/Vatikáni média/-

Ferenc pápa azt is fontosnak nevezte, hogy egyetemes hozzáférést biztosítsanak a létfontosságú technológiákhoz, amelyek révén

minden fertőzött ember a világ minden részén megkapja a szükséges gyógyszeres ellátást.

A világ vezetői áprilisban tettek ígéretet a Covid-19 betegség kiszűrésére alkalmas tesztek, a kezeléséhez szükséges gyógyszerek és a megelőzésére szánt vakcina kidolgozására és világméretű megosztására, de az Egyesült Államok nem vesz részt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által indított kezdeményezésben.

Donald Trump amerikai elnök áprilisban közölte, hogy

az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lassan reagált a járványra és "Kína-központú" volt,

ezért bejelentette a nemzetközi szervezet amerikai pénzügyi támogatásának a felfüggesztését. A WHO kitart amellett, hogy megfelelően kezelte a járványt.

Számos gyógyszerészeti cég fejleszt világszerte a fertőzöttség után a szervezetben képződő antitestek azonosítására alkalmas teszteket.

Koronavírus-tesztek a Bioscientia Healthcare vállalat laboratóriumában, a németországi Ingelheimban 2020. április 23-án. Forrás: MTI/EPA/Ronald Wittek

A Trump-kormányzat a SARS-CoV-2 nevű vírus elleni vakcina fejlesztésének felgyorsítását tervezi, hogy 2020 végéig 100 millió adagot állítsanak elő - közölte egy magas rangú amerikai vezető.

Sok szakértő szerint a biztonságos és hatékony védőoltás klinikai kísérleteihez

legalább 1-1,5 évre van szükség.

Vasárnap a pápa felszólított több ökumenikus szervezetet, közöttük az Emberi Testvériség Bizottságot, hogy május 14-én tartsanak ima- és böjti napot, amelyen kérik Istent, segítsen az emberiségnek legyőzni a járványt.