Ismét nagyot nőtt Ukrajnában a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma

koronavírus ukrajna

Koronavírus-fertőzés ellen védőmaszkot viselő férfi halad el a kijevi Szent Mihály-székesegyház mellett 2020. április 7-én.
MTI/AP/Efrem Lukackij
Koronavírus-fertőzés ellen védőmaszkot viselő férfi halad el a kijevi Szent Mihály-székesegyház mellett 2020. április 7-én.
Vágólapra másolva!
Ukrajnában egy nap alatt tíz új esettel, 83-ra nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma vasárnapra, az igazolt fertőzötteké pedig 266-tal 2777-re - közölte az egészségügyi minisztérium. A betegségből eddig 89-en gyógyultak fel.
Vágólapra másolva!

Viktor Ljasko egészségügyiminiszter-helyettes, országos tisztifőorvos vasárnapi online sajtótájékoztatóján közölte, hogy

az újonnan igazolt fertőzöttek között 26 gyerek van.

Az elmúlt napban 650 koronavírus-fertőzésgyanús esetet azonosítottak, köztük 54 gyermeket.

Egy nap alatt kilenc embert kellett lélegeztetőgépre kapcsolni, így jelenleg 54-en használnak lélegeztetőgépet, kiskorú nincs közöttük.

Megjegyezte még, hogy

a felgyógyultak között hét egészségügyi dolgozó van.

Ljasko közölte, hogy Ukrajnában jelenleg 3 százalékos a halálozási arány a betegség szövődményeinek következtében, a halottak 85,5 százaléka 50 évesnél idősebb volt, 82 százalékuk egyidejűleg más, krónikus betegségben is szenvedett.

Védőmaszkban sétáltatja a kutyáját egy nő Kijevben. Forrás: MTI/AP/Efrem Lukackij

A tisztifőorvos biztosított afelől, hogy mindenkitől, aki Covid-19 betegségre jellemző tüneteket mutat - ami elsősorban a magas láz, a köhögés és a nehézlégzés -, mintát vesznek, és laboratóriumba küldik tesztelésre.

Kijelentette, hogy egyelőre

az ukrán egészségügyi rendszer elbír a Covid-19 okozta megterheléssel.

Az ukrán fegyveres erők illetékesei vasárnap közölték, hogy

a hadseregben már 18 fertőzöttet és egy halálos áldozatot regisztráltak.

Eddig egy katonaorvos gyógyult fel a betegségből. Szombati közlés szerint az egyesített hadműveleti erők kötelékébe tartozók, azaz a Donyec-medencei fegyveres konfliktus övezetében szolgálatot teljesítő ukrán katonák között egyelőre nem találtak fertőzöttet.

Vitalij Klicsko főpolgármester a Facebookon arról számolt be, hogy Kijevben egy nap alatt 20 új fertőzöttet regisztráltak - köztük egy egészségügyi dolgozót -, velük együtt 416-ra nőtt a fővárosban a fertőzöttek száma, és jelenleg négyen állnak kórházi kezelés alatt.

Jepifanyij metropolita, az egyesített ukrán ortodox egyház vezetője szombat esti Facebook-üzenetében otthonmaradásra szólította fel a híveket az ünnepek idejére.

- fogalmazott az egyházi vezető.

A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselnek az ukrán képviselők a parlament rendkívüli ülésén Kijevben. Forrás: MTI/AP/-

Hangsúlyozta, hogy a karanténkorlátozások miatt az idén április 12-re eső virágvasárnapon, a hagyományos ortodox fűzfaág szentelésére tartott szertartásokon nem gyűlhetnek össze a templomokban, az ukrán ortodox egyház papjai viszont imáikban ott lesznek minden hívő ember mellett.

Az ukránok egyébként régóta hisznek a fűzfa gyógyító erejében, és abban, hogy távol tartja a betegségeket. Az ortodox húsvét idén április 19-20-ra esik.