43 év próbálkozás után születtek ikrei a 68 éves nőnek

Nigéria, 68 éves nő, ikrek
Vágólapra másolva!
Nem mindennapi történetről számol be a Daily Mail, mely szerint egy nigériai házaspárnak 43 év próbálkozás után születtek ikrei. A gyerekek - egy lány és egy fiú - császármetszéssel jöttek világra. Az orvosok szerint az anya és a gyerekek is jól vannak. A történet azért is különleges, mert az anya 68, férje pedig 70 éves.
Vágólapra másolva!

A császármetszésre egy lagosi kórházban került sor április 14-én. Margarett Adenuga három sikertelen próbálkozás után a negyedik alkalommal, mesterséges megtermékenyítés után lett terhes. A férje elmondta, hogy egy 1996-os álma inspirálta, mely szerint világszerte ismert lesz.

Noah a BBC-nek nyilatkozva elismerte, hogy az orvosok kockázatosnak tartották az ötletet, de ők mégis így döntöttek. A Lagosi Egyetemi Oktató Kórház közölte, hogy a beültetést máshol hajtották végre, utána viszont ők kezelték és ellenőrizték a terhességet egészen a 37. hétig, a szülésig.

A kórház egyik orvosa elmondta, hogy Adenuga volt az első ilyen korú nő, akit terhessége alatt kezeltek. Dr. Adeyemi Okunowo csodának nevezte a szülést, megemlítve a nagy kockázatot is.

null

null

A nő férje, Noah közlése szerint a mesterséges megtermékenyítést az Egyesült Királyságban végezték el.