Egyre kevesebben vannak kórházban és intenzív osztályon Olaszországban

koronavírus, olaszország
Nápoly, 2020. április 18. A Tábita onlus evagélikus szervezet önkéntesei nyers tengeri halárut osztanak rászoruló embereknek Nápolyban 2020. április 18-án, a koronavírus-járvány idején. MTI/EPA-ANSA/Ciro Fusco
Vágólapra másolva!
Olaszországban egy hét óta először ötszáz alá csökkent a koronavírus-fertőzés egy nap alatt szedett halálos áldozatainak száma, eddig összesen 23 227 beteg életét vette el a kór - közölte szombat este az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 3491, nagyjából annyi, mint egy nappal korábban. 
Vágólapra másolva!

A halottak száma az utóbbi huszonnégy órában 482-vel emelkedett, míg előző nap 575 volt. Napi ötszáz alatt utoljára április 12-én volt a halottak száma, akkor 431 halottal, azt megelőzően pedig március 19-én.

A betegek száma meghaladta a 107 ezret, a gyógyultaké pedig a 44 ezret.

Újra több mint 60 ezer embert teszteltek, emiatt az olasz hatóságok bizakodók, a stabil, lassan csökkenő adatokat az egyre több tesztel magyarázzák. A pozitív esetek aránya ezúttal 5,7 százalék volt, ez az eddigi második legjobb adat (pénteken 5,1 volt). Egész Olaszországban eddig több mint 1,3 millió vírustesztet végeztek.

A járvány kirobbanása óta 175 925 ember koronavírustesztje bizonyult pozitívnak.

Intenzív osztályon már csak 2733-an vannak, 79-cel kevesebben, mint egy nappal korábban. A két héttel ezelőtti csúcs óta már nagyjából harmadával csökkent a lélegeztetőgépen lévők száma. Kórházi kezelésre is egyre kevesebben szorulnak, jelenleg 25 007-en, ez 779-cel kevesebb, mint egy nappal korábban.

A polgári védelem február 20. óta most először a hatóság római székházában tartott tájékoztató helyett interneten közölte a mindennapi adatokat.

A fertőzés gócpontjának számító Lombardiában a halottak száma egy nap alatt 199-cel emelkedett, míg pénteken 234-gyel.

Lombardiában összesen több mint tizenkétezren haltak meg, ez több mint fele az országos adatnak.

Az északi Lombardiában jelenleg több mint 34 ezer a betegek száma, ebből tízezren vannak kórházban, mintegy ezren intenzív osztályon.

A Tábita onlus evangélikus szervezet önkéntesei nyers tengeri halárut osztanak rászoruló embereknek Nápolyban 2020. április 18-án, a koronavírus-járvány idején Forrás: MTI/EPA-ANSA/Ciro Fusco

A közép-olaszországi Lazio tartományban 5600-an betegek, 1376-an vannak kórházban, 18-an intenzív osztályon. A déli Szicíliában 2600 fertőzöttet ápolnak, valamivel több, mint ötszázan vannak kórházban, negyvenketten intenzív osztályon.

Ezért a korlátozó intézkedések májustól tervezett feloldását az ezzel megbízott szakértői csapat más és más ütemben indítaná el az ország északi, középső és déli részén.

A járvány terjedésének február 20-i kezdete óta 131 orvos halt meg.