EU-csúcs: Pénzügyi alap kell a koronavírus-járvány ellen

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió tagországainak vezetői azzal bízták meg az Európai Bizottságot, hogy május 6-ig terjesszen elő olyan költségvetési javaslatot a 2021-2027 közötti időszakra, amely megfelelő pénzügyi alapot biztosít a koronavírus-válság sújtotta gazdaság fellendítésére - közölte az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Charles Michel az állam-, illetve kormányfőinek videokonferencia keretében tartott csúcsértekezletét követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az unió következő, hétéves költségvetése és a gazdasági kilábalást támogató alapok elfogadása nehéz feladat lesz, amelyhez erős politikai akaratra és szolidaritásra lesz szükség a tagállamok részéről.

A tagállami vezetők egyetértetek abban, hogy a rendkívüli intézkedések fokozatos és összehangolt feloldására van szükség, különös figyelemmel a közelgő nyári szünetre és üdülési szezonra - közölte az Európai Tanács elnöke.