Helyére emelték az újjáépített genovai híd utolsó elemét

Genova, 2019. október 1. Elhelyezik a 2018-ban összeomlott Morandi híd helyett épülő új átkelő első szelvényét Genovában 2019. október 1-jén. Az egy évvel ezelőtti, 2018. augusztus 14-i hídomlásban 43 ember életét vesztette. MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro
Vágólapra másolva!
A genovai kikötő hajóinak szirénazúgása köszöntötte a város új hídját, amelynek utolsó elemét kedd délelőtt illesztették a helyére a 2018. augusztus 14-én leomlott Morandi híd pótlására. Az új hidat éjszaka zöld-fehér-piros fények világították meg.
Vágólapra másolva!

- írta közösségi oldalára Giovanni Toti, Liguria tartomány kormányzója.

A híd utolsó, tizenkilencedik elemét a miniszterelnök Giuseppe Conte és Paola De Micheli infrastrukturális és közlekedésügyi miniszter, valamint Marco Bucci genovai polgármester jelenlétében illesztették véglegesen a helyére. Az új híd felavatását az első forgalmi próbák után a következő hónapokban tervezik, amikor a remények szerint Genova lakossága is részt vehet a megnyitón.

43 ember halt meg a tragédiában

A tervezőjéről Morandi hídként ismert korábbi szerkezet két éve omlott össze: a hatvanas évek végén épített híd az A10-es autósztráda genovai szakaszán, a Polcevera-patak fölött emelkedett, mintegy kilencven méteres magasságban.

2018. augusztus 14-én, 11 óra 36 perckor

a híd óriási betonelemei tömbjeinek egy része leomlott, a rajta és alatta közlekedő autókat is magával sodorva.

Negyvenhárom ember meghalt, több mint félezren veszítették el otthonukat a híd körüli lakókörzet lebontása miatt.

Az új hídszerkezet középső, negyvennégy méter hosszú betonelemének beillesztésével zárul le az építkezés: a roncshidat tavaly június végén robbantották fel, majd a romeltakarítás után elkezdődött az új híd építése, amely 620 nap alatt készült el. A Renzo Piano olasz sztárépítész tervei alapján készült híd majdnem egy kilométer hosszú, tizenkilenc pillér tartja, de elődjével ellentétben nem függőhídról van szó. Több mint 17 ezer tonna acél kellett a szerkezet megvalósításához, a hídépítésen szakaszonként 600-1000 munkás dolgozott, a koronavírus-járvány miatt a legszigorúbb biztonsági feltételekkel.

Az összeomlott híd kettészakította Genova keleti és nyugati részét. Újraépítése azonban nemcsak a város egységének, hanem

Olaszország újjászületése jelképének is számít a járványhelyzet utáni újraindulás fázisában.

Az egyelőre név nélküli új híd bizonyítja, hogy Olaszország szükséghelyzetben képes a gyors reagálásra - nyilatkozta Paola De Micheli. Genova és Olaszország megmutatta, mire képes - írta közösségi oldalán az ellenzéket vezető Matteo Salvini, a Liga vezetője.

"Ez a híd nem csoda, hanem annak bizonyítéka, hogy Olaszországban a szakértelem és az akarat eredményre vezet" - mondta a tervező Renzo Piano.

A gondatlanságból, hiányos karbantartás miatt okozott tömegszerencsétlenség címén indított bírósági eljárás még a kezdeti tárgyalásoknál tart.

A vádlottak padján többek között a Morandi hidat üzemeltető sztrádatársaság, valamint a közlekedési hatóságok képviselői ülnek.