Belgiumban újabb 1629 koronavírus-fertőzést jelentettek

Verviers, 2020. április 2. Az új koronavírus miatt megbetegedetteket ápolják a CHR Verviers kórház intenzív osztályán, a belgiumi Verviers-ben 2020. április 2-án. MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Vágólapra másolva!
Belgiumban újabb 1629 bizonyított koronavírus-fertőzést jelentettek vasárnapra virradóra, ezzel megközelítette a 30 ezret a fertőzöttek száma. A fertőzések növekedési ütemét jelző görbe töretlenül emelkedik Hollandiában is, ahol újabb 1323 ember esetében lett pozitív a teszt. Luxemburgban kevesebb mint fele annyi, 47 új fertőzöttről számoltak be, mint előző nap.
Vágólapra másolva!

A vasárnap késő délelőtt közzétett adatok szerint a koronavírussal fertőzöttek száma 29 647 volt Belgiumban, ami az esetek számának töretlen emelkedését jelenti. A betegség március elejére datált belgiumi megjelenését követően alig másfél hét leforgása alatt, azaz négy héttel ezelőtt, 886-an voltak a fertőzöttek. Egy héttel később, március 22-én, vasárnap 3401 fertőzöttet tartottak nyilván az országban.

Az azt követő vasárnap 10 836-ot, míg egy héttel ezelőtt 19 691-et.

A halálos áldozatok száma is emelkedett. Az elmúlt 24 órában 268 halálesetet jelentettek. A első áldozat március 11-én hunyt el Belgiumban. Számuk négy héttel ezelőtt négyre, egy hétre rá 75-re, két hete vasárnap 431-re, múlt hétvégén 1447-re, mára pedig 3600-ra emelkedett.

Az új koronavírus miatt megbetegedetteket ápolják a CHR Verviers kórház intenzív osztályán, a belgiumi Verviers-ben 2020. április 2-án. Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A kórházi ápoltak száma tovább csökkent, és jelentős a gyógyultak aránya is. A belga kórházak 9432 rendelkezésre álló ágyából jelenleg 5353-at foglalnak el koronavírussal fertőzöttek, mintegy 300-zal kevesebbet, mint szombaton. A kórházban ápoltak közül

1223 embert részesítenek intenzív ellátásban, mintegy 40-nel kevesebbet, mint előző nap.

Az elmúlt napok adataival közel megegyező számban, vasárnapra további 477 ember hagyhatta el a kórházat, eddig összesen 6463-an.

Belgium továbbra is a tizedik helyen áll a világ országai között a regisztrált fertőzéseket illetően.

Hollandiában sem lassul a járvány terjedése. A vasárnap közzétett adatok szerint

1323 új fertőzöttet azonosítottak az országban.

A Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint jelenleg 24 572 a fertőzöttek száma, és 2643 halálos áldozata van a betegégnek, ami 123-mal több az előző nap közölt adatoknál, és közel 250-nel több, mint két nappal korábban. A rendelkezésre álló információk szerint eddig 287-en gyógyultak fel.

Autós torkából vesz vizsgálati mintát egy egészségügyi dolgozó egy rotterdami utcai tesztelő ponton a koronavírus-járvány idején, 2020. április 6-án. Forrás: MTI/EPA/ANP/Robin Van Lonkhuijsen

Luxemburg már ötödik napja a járvány lassulásáról adott hírt, azonban még a szigorú intézkedések ellenére is

47 új fertőzöttet azonosítottak a nagyhercegségben vasárnapra virradóra,

míg szombaton 108-at, pénteken pedig 81-et. Az összesítés szerint az országban 3270 a fertőzöttek száma, valamint újabb nyolc ember halálával 62-re emelkedett az halottak száma. A betegségből eddig 500-an gyógyultak meg, számuk negyedik napja nem emelkedik.