A Benelux-államokban enyhe csökkenést mutat az új fertőzöttek száma

hollandia, koronavírus
Rotterdam, 2020. április 6. Autós orrából vesz vizsgálati mintát egy egészségügyi dolgozó egy rotterdami utcai tesztelő ponton a koronavírus-járvány idején, 2020. április 6-án. Hollandiában 18 803 regisztrált koronavírus-fertőzött van és 1867 ember vesztette életét. MTI/EPA/ANP/Robin Van Lonkhuijsen
Vágólapra másolva!
Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma Belgiumban, ahol egy nap leforgása alatt 205-en haltak meg, ezzel 2240-re nőtt a koronavírussal összefüggő elhalálozások száma. Az igazolt fertőzöttek száma is töretlenül emelkedik - közölte a közegészségügyért felelős belga hatóság szerdán. Hollandiában és Luxemburgban is tovább terjed a fertőzés, azonban csökkenő ütemben.
Vágólapra másolva!

Noha a Belgiumban szerdán közölt emelkedés elmarad a keddi 403 halálesettől, így is a második legmagasabb a járványban. Kedd óta újabb 1209 ember esetében lett pozitív a vírusteszt eredménye - mintegy 200-zal kevesebb az előző napinál -, ezzel 23 403-ra növekedett az koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma.

Az elmúlt napban 487 embert szállítottak kórházban, mintegy 150-nel többet, mint egy nappal korábban. A belga kórházak 9432 rendelkezésre álló ágyából jelenleg 5688-et foglalnak el koronavírussal fertőzöttek - közölték.

A beszámoló szerint

az elmúlt 24 órában 524-en hagyhatták el a kórházakat, ezzel először csökkent a kórházi ápolásban részesülők száma március 15. óta, mikor az első fertőzött felgyógyult.

Eddig összesen 4681 ember távozott gyógyultan a belga kórházakból.

Védőmaszkos húsvéti csokinyuszik Genevieve Trepant csokoládékészítő-mester üzletében a belgiumi Lonzee városban 2020. április 3-án. Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

A kórházban ápoltak közül 1276 embert részesítenek intenzív ellátásban, 16-tal többet, mint kedden. Lélegeztetőgépet 1008 embernél kell alkalmazni, 9-cel több esetben, mint kedden - közölték.

Hollandiában meghalt egy egészséges, 29 éves férfi

Hollandiában az Eindhovens Dagblad című napilap szerdai számában arról számolt be, hogy az országban meghalt az eddigi legfiatalabb fertőzött.

A 29 éves fiatalember a fertőzését megelőzően egészséges volt,

információk szerint nem volt ismert egészségügyi problémája vagy betegsége. A napilap információi szerint a fiatalembert két és fél héttel ezelőtt szállították kórháza, ahol egy héttel később kómába esett. Attól kezdve intenzív osztályon ápolták. A fiatalember 31 éves bátyját fertőzöttként, szintén intenzív ellátásban részesítik - közölték.

A holland közegészségügyi intézet szerdán közzétett adatai szerint az elmúlt 24 órában 777 embernél lett pozitív a koronavírusteszt eredménye. Ez mintegy 200-zal kevesebb a keddi adatokhoz képest. Noha a regisztrált fertőzöttek száma egymást követő harmadik napja enyhe csökkenést mutat, jelenleg már 19 580 igazolt fertőzöttet tartanak számon az országban.

A friss jelentés szerint a kedden közölt 101 halálesethez képest szerdára további 234 ember halt meg az országban, ezzel 2101-re nőtt a halottak száma. Az elmúlt egy hétben rögzített, 100 és 120 között mozgó napi adatokhoz képest a szerdán közölt elhalálozási szám kiugrónak számít - közölték. Kórházba kedd reggel óta 292 embert szállítottak, jelenleg 7427 embert ápolnak a koronavírussal összefüggésben.

Autós orrából vesz vizsgálati mintát egy egészségügyi dolgozó egy rotterdami utcai tesztelő ponton a koronavírus-járvány idején, 2020. április 6-án. Forrás: MTI/EPA/ANP/Robin Van Lonkhuijsen

A Luxembourg Times című, angol nyelvű luxemburgi hírportál azt írta, az ország kórházai nagyszámú fertőzött befogadására készülnek, a kormányzat ugyanis a lakosság koronavírus elleni immunitásának általános felmérését tervezi.

A beszámoló szerint

a nagyhercegségben a megerősített esetek napi növekedési üteme lelassult az elmúlt hétben regisztrált fertőzési mutatókhoz képest.

Az igazolt esetek száma az elmúlt öt napban 3,6 százalékkal emelkedett, amíg egy héttel ezelőtt ez átlagosan 8,5 százalék volt. A bizonyított fertőzöttek száma szerdára 2970-re emelkedett.

Az elmúlt egy nap alatt újabb három embert halt meg, számuk szerdára 44-re nőtt. Luxemburgban az első fertőzött március 15-én halt meg.