Visszavitték a börtönbe a vérivó sátánista férfit

Vágólapra másolva!
Az amerikai Augustus Sol Invictust azért tartóztatták le 2019 decemberében, mert kis híján meggyilkolta volt feleségét. A férfit a koronavírus miatt engedték ki, majd zaklatni kezdte a feleségét és a közös gyereküket.
Vágólapra másolva!

A férfit azért tartóztatták le tavaly decemberben, mert megverte a feleségét, majd egy fegyverrel arra kényszerítette, hogy vigye el őt Floridába. Amikor odaértek minden ok nélkül majdnem megfojtotta a nőt.

Augustus Sol Invictus korábban kecskéket áldozott fel és rendszeresen ivott a vérükből.

Amint kiengedték a börtönből a koronavírus miatt, egyből megkereste a feleségét, elment a házához és kémkedett utána, valamint különböző telefonszámokról hívogatta. Később a közös lányukat is zaklatni kezdte. Amikor a nő észrevette, hogy a férje követi a sötétbe, hívta a rendőrséget - írja a Crime Online.

A férfi ezek után visszavitték a börtönbe.

Többek között emberrablással, súlyos testi sértéssel, gyilkossági kísérlettel vádolják.