Felgyógyult a koronavírusból egy százéves férfi

koronavírus lengyelország
A koronavírus-járvány miatt védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak fertőtlenítést végeznek a lengyel parlamenti alsóháznak, a Szejmnek otthont adó épületben, Varsóban 2020. március 31-én.
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány idejére fertőzőkórházzá átalakított varsói katonai kórház egyik betegéről van szó, aki a második világháború idején partizán volt, majd tűzoltóként dolgozott. 
Vágólapra másolva!

Az intézmény egyik munkatársa a Twitteren a felgyógyult férfi, Stanislaw Bigos szájmaszkos fényképét is közzétette azzal a szöveggel, hogy

a férfi a második világháború idején partizán volt, majd tűzoltóként dolgozott.

A koronavírus-járvány március eleji kitörése óta a mintegy 38 milliós Lengyelországban közel 2 és fél ezer beteg gyógyult fel.

Az egészségügyi tárca eddig több, 90 évnél idősebb ember felgyógyulásáról is beszámolt.

Hétfő délutánig 562 beteg halt meg a lengyeleknél a járványban. Többségükben idősek, akik egyéb betegségekben is szenvedtek.

Március eleje óta több mint 297 ezer vírusteszt alapján 11 902 fertőzést mutattak ki az országban. Az utóbbi 24 óra alatt 285-tel nőtt a fertőzöttek száma, vasárnap 344-el.

Az egészségügy tárca szerint Lengyelországban leállt a vírus általános terjedése. A legnagyobb gondot most az okozza, ha a vírus egy-egy kisebb zárt közösségben, például egy idősotthonban bukkan fel.

A koronavírus-járvány miatt védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak fertőtlenítést végeznek a lengyel parlamenti alsóháznak, a Szejmnek otthont adó épületben, Varsóban 2020. március 31-én. Forrás: MTI/EPA-PAP/Wojciech Olkusnik

Az ilyen esetekben a fertőzötteket kórházba viszik, azokat a gondozottakat, valamint az őket ápolókat pedig, akiknél a vírust nem mutatták ki, karanténba helyezik, és az intézmény épületét fertőtlenítik.

Több helyen - például a dél-lengyelországi Bochnia városának egyik gondozóotthonában, valamint egy varsói hospice-házban - a megbetegedett személyzetet szerzetes nővérek helyettesítik, akik a gondozottakkal együtt önként vonulnak karanténba.

A lengyel püspökkari konferencia hétfői közleménye szerint jelenleg 377, egyébként más foglalkozású nővér vállalja az ilyen segítségnyújtást.

Emellett, nemcsak a járvány idején, a lengyelországi női szerzetesrendek több mint másfél ezer tagja dolgozik az egészségügyben. Most több mint ezren segítenek a karanténban lévő és az otthonukból ki sem lépő idős embereknek a bevásárlásban. Még szájmaszkot is varrnak nekik.