Szerdán 63-mal emelkedett a halottak száma Iránban

Koronavírus irán
Az újkoronavírus-járvány terjedésének megakadályozára fertőtlenítenek egy észak-teheráni bazárt.
Vágólapra másolva!
Hatvanhárommal emelkedett a halottak száma Iránban szerdára virradóra, ezzel az új típusú koronavírus-járványnak már 354 halálos áldozata van - közölte Kianus Dzsahánpúr egészségügyi minisztériumi szóvivő szerdai televíziós sajtókonferenciáján.
Vágólapra másolva!

A fertőzöttek száma 958-cal emelkedett, és elérte a kilencezret.

A szóvivő ismét felszólította az irániakat, hogy lehetőleg

ne utazzanak sehova, maradjanak otthon.

Az iráni Forradalmi Gárda közlése szerint legalább öt tagjuk kapta el a vírust, és fertőzötteket jelentettek a fegyveres erő önkéntes félkatonai alakulatából, a Baszidzs nevű milíciából is.

Az újkoronavírus-járvány terjedésének megakadályozására fertőtlenítenek egy észak-teheráni bazárt 2020. március 6-án Forrás: MTI/AP/Ebrahim Norúzi

A mintegy 125 000 tagú Gárda egyebek közt természeti katasztrófák és tömegszerencsétlenségek idején mentési feladatokat is ellát, soraiban pedig virológusok is vannak.

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője kedden bejelentette, hogy az ország mártírnak tekinti a vírus elleni harcban meghalt orvosokat és nővéreket.

A járvány miatt Iránban ideiglenesen szabadon engedtek mintegy 70 ezer rabot,

arra hivatkozva, hogy félő, esetleg gyorsan sok ember megfertőződhet a börtönökben.

Kínán kívül Iránban haltak meg eddig a legtöbben a járványban Forrás: MTI/AP/Ebrahim Norúzi

Kínán kívül Iránban haltak meg eddig a legtöbben a járványban.