Bírálják a kompromisszumokat elutasító országokat az EU-csúcson

BABIS, Andrej
Brüsszel, 2020. február 21. Andrej Babis cseh miniszterelnök érkezik az EU-tagországok állam- és kormányfőinek a következő keretköltségvetéssel foglalkozó rendkívüli csúcstalálkozójára Brüsszelben 2020. február 21-én. MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin
Vágólapra másolva!
Több európai uniós vezető is bírálta a "takarékos négyeknek" nevezett EU-tagállamok költségvetési álláspontját pénteken Brüsszelben, a csúcs kezdete előtt.
Vágólapra másolva!

Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország, az Európai Unió nettó befizetője. A négy ország célja, hogy megtartsa korábbi kedvezményeit, köztük azt a kompenzációs mechanizmust, amely összesen mintegy 14,5 milliárd euró visszafizetését tenné lehetővé számára.

Andrej Babis cseh miniszterelnök azt mondta, hogy akár haza is mehetnek a résztvevők, ha a négyek nem engednek.

- tette hozzá.

Ha ez a csoport legfeljebb egy százalékot akar fizetni, akkor nincs beszélnivalónk - fogalmazott Babis, arra utalva, hogy a "takarékos négyek" szerint minden tagállamnak bruttó nemzeti jövedelme egy százalékát kellene befizetnie 2027-ig.

Andrej Babis cseh miniszterelnök érkezik az EU-tagországok állam- és kormányfőinek a következő keretköltségvetéssel foglalkozó rendkívüli csúcstalálkozójára Forrás: MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök azt mondta, hogy a nettó befizetőknek "félre kellene tenniük a számológépeiket", mivel lakosaik többet fognak visszakapni így is az uniótól.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök közölte: az EU vezetői nem fognak végleges költségvetési megállapodást elérni ezen a találkozón.

- fogalmazott.

Hozzátette, hogy az EU-vezetőknek valószínűleg újabb találkozóra lesz szükségük márciusban, talán két héten belül.

Sophie Wilmes ügyvezető belga miniszterelnök azt mondta, hogy

kedvezőtlen a "takarékos négyek" rendkívül rugalmatlan álláspontja, ami a vitát csak még nehezebbé teszi.

A helyzet már így is elég nehéz, hiszen egy nagy nettó befizető ország, Nagy-Britannia távozott az unióból, és a politikánk fenntartása érdekében több pénz befizetésére van szükség - fogalmazott.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) a résztvevő miniszterelnökökkel egyeztet a rendkívüli uniós csúcstalálkozón Brüsszelben 2020. február 21-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Conte: Nem várható egyezség

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök arról beszélt, hogy

A Kohézió barátai nevű csoportosulás tagjai több külön ülést is tartottak, hogy együttesen lépjenek fel. Időközben Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök azzal a négy tagországgal egyeztetett, akik nem kívánják növelni az uniós költségvetést.

Kisebb költségvetéssel nem lehet sikeres Európa

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azt mondta, hogy

Szólt arról is, hogy elképzelhető az is, hogy szombatig fognak majd tárgyalni a különféle lehetőségekről.

A lengyel miniszterelnök véleménye szerint kifejezetten jó tárgyalásokat folytatott csütörtökön este Charles Michellel és Ursula Von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Lengyel diplomáciai források szerint

Morawiecki kilenc pontból álló módosítási javaslatot nyújtott be az uniós vezetőknek költségvetési tervezettel kapcsolatban. A módosítások elsősorban a kohéziós, kutatási és innovációs forrásokra vonatkoznak.

Peter Pellegrini, Szlovákia miniszterelnöke azt mondta, hogy egyelőre nem lehet látni a mostani tárgyalássorozat végét. Szólt arról is, hogy mindenki csak nyerhet egy olyan költségvetéssel, amiben mindenki megegyezik.

Ekkor folytatódhat a plenáris ülés

Diplomáciai források szerint a csúcstalálkozó plenáris, 27-es körben csak a tagállamok egymás közötti, valamint a Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével folytatott újabb megbeszéléseket követően folytatódhat. Azt jelezték, hogy Michel ekkor egy munkadokumentumot mutathat be, amely a péntek reggelig tartó megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontokat összegzi.

Elhúzódó vita tárgyát képezheti Charles Michel azon javaslata is, amely szerint a jogállamiság kritériumainak betartásához kötnék az uniós pénzek kifizetését. A tervezet arányos intézkedések meghozatalát is kilátásba helyezi az EU-s források nem megfelelő felhasználása, vagy az uniós értékek tiszteletben tartásának elmaradása esetén.

A támogatások felfüggesztéséről vagy megvonásáról a javaslat szerint minősített többségi szavazással dönthetnének a tagállamok.

A pénteken lemondott, jelenleg ügyvivő ír miniszterelnök

Leo Varadkar szerint a tervezet elfogadhatatlan.

Hangsúlyozta, hogy Írország jóváhagyja, ha többet kell befizetnie, viszont a mezőgazdasági forrásokra teljes mértékben szüksége van.