Donald Trump már jóváhagyta az Irán elleni új szankciókat

TRUMP, Donald Washington, 2020. január 8.
Donald Trump amerikai elnök a nemzethez intéz üzenetet az Irán által Irakban lévő katonai célpontok ellen végrehajtott rakétatámadásokkal kapcsolatban a washingtoni Fehér Házból 2020. január 8-án.
MTI/AP/Evan Vucc
Washington, 2020. január 8. Donald Trump amerikai elnök a nemzethez intéz üzenetet az Irán által Irakban lévő katonai célpontok ellen végrehajtott rakétatámadásokkal kapcsolatban a washingtoni Fehér Házból 2020. január 8-án. MTI/AP/Evan Vucci
Vágólapra másolva!
Az Irán elleni új szankciókat már jóváhagytam, és azonnali hatállyal érvénybe lépnek – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak.
Vágólapra másolva!

Donald Trump amerikai elnök közölte:

a Fehér Ház rövid időn belül be is jelenti az új szankciókat,

amelyek szerinte a változatlanul érvényben lévő korábbi büntető intézkedésekhez képest is keményebbek lesznek.

Trump ismételten kitért a múlt péntekre virradóra végrehajtott célzott dróntámadásra, és ismét szörnyetegnek nevezte a támadásban megölt iráni Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egységének vezetőjét.

- mondta, utalva arra, hogy Szulejmánival együtt a támadásban meghalt az iraki Abu Mahdi al-Muhandisz, az iráni támogatású iraki milíciák ernyőszervezetének, a Népi Mozgósítási Erőknek a vezetője is.

Donald Trump amerikai elnök Forrás: MTI/AP/Evan Vucci

Az amerikai elnök először szólt arról, hogy Szulejmáni milyen merényletet készített elő:

a hírszerzési jelentések szerint egy amerikai nagykövetséget akart felrobbantani.

Ezt az információt eddig sem ő, sem az amerikai kormányzat tagjai nem említették. Arra a kérdésre, hogy vajon nem a bagdadi nagykövetség tervezett levegőbe röpítéséről volt-e szó, Trump azzal válaszolt: ez "nyilvánvaló", és utalt a nagykövetség előtti múlt heti tüntetésre.

Szóba hozta a teheráni repülőtér mellett szerdán lezuhant ukrán repülőgép ügyét is. Mint fogalmazott: "hajlik arra", hogy gyanakodjék a katasztrófa okai miatt. Az amerikai sajtóban csütörtökön arról jelentek meg – meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőkre hivatkozó – információk, hogy

az ukrán légitársaság gépét az iráni légvédelem lőtte le.

Ez az információ először egy jordániai lapban jelent meg, a gép lezuhanása után pár órával, amelyben azt írták, hogy az irániak tévedésből lőtték le a gépet.

A Teheránból Kijevbe tartó járat felszállás után nem sokkal zuhant le. A repülőgép fedélzetén 176 ember tartózkodott, senki sem élte túl a katasztrófát.