Fenyegetőzik az észak-koreai diktátor

KIM Dzsong Un
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára beszédet mond a párt központi bizottságának plenáris ülésén, Phenjanban 2019. december 29-én. Kim Dzsong Un kijelentette, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van, és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására.
Vágólapra másolva!
Arra figyelmeztette a Koreai Munkapárt főbb vezetőit Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van, és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására.
Vágólapra másolva!

Kim szavait, amelyek a párt központi bizottságának szombaton megnyílt plenáris ülésén hangzottak el, hétfőn idézte a hivatalos észak-koreai média, néhány nappal a Phenjan által Washingtonnak megszabott újévi ultimátum előtt.

Kim Dzsong Un az év végéig adott határidőt az Egyesült Államoknak, hogy engedményeket tegyen az atomprogramjáról szóló tárgyalások folytatása érdekében, ellenkező esetben "karácsonyi ajándékot" helyezett kilátásba.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára beszédet mond a párt központi bizottságának plenáris ülésén, Phenjanban 2019. december 29-én. Kim Dzsong Un kijelentette, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van, és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására. Forrás: MTI/EPA/KCNA/Kcna

A plenáris ülésen elnöklő Kim kijelentette, eljött az idő, hogy határozott fordulatot hajtsanak végre az ország gazdasági fejlődésében. Ismertette az összegyűlt pártvezetőknek azokat a feladatokat, amelyeket a nemzetgazdaság fő iparágait sújtó súlyos helyzet sürgős javítása érdekében végre kell hajtani.

Észak-Koreában nem tesznek közzé gazdasági statisztikákat, a pénzügyi eredményeikre vonatkozó adatok külföldről származnak.

Júliusban a dél-koreai központi bank becslése szerint

a nemzetközi szankciók következtében Észak-Korea gazdasági növekedése 4,1 százalékkal esett vissza, ez volt a legsúlyosabb helyzet az 1990-es évek éhínsége óta.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára beszédet mond a párt központi bizottságának plenáris ülésén, Phenjanban 2019. december 29-én. Forrás: MTI/EPA/KCNA/Kcna

- idézte Csong Szung Csangot, a dél-koreai Szedzsong Intézet kutatóját az AFP francia hírügynökség.