Lezuhant egy repülőgép Louisianában, többen meghaltak – videó

repülőgép, Louisiana, zuhanás
Vágólapra másolva!
Röviddel a felszállás után lezuhant egy kisrepülőgép Louisiana államban szombaton. A balesetben öt ember meghalt.
Vágólapra másolva!

Az Atlantába indult kétmotoros Piper Cheyenne típusú repülőgép a Lafayette regionális repülőtértől nagyjából egy mérföldre csapódott a földnek egy posta parkolójában – mondta Tony Molinaro, az amerikai repülésügyi hatóság (FAA) szóvivője.

A baleset helyszínéről készült képeken megperzselt, illetve égő pázsitot, valamint egy kiégett parkoló autót lehetett látni.

Alton Trahan, a lafayette-i tűzoltóság szóvivője szerint négy embert vittek kórházba: a gép egyik utasát, a postafiók két munkatársát és egy további embert, aki szintén a földön sérült meg.

John Bel Edwards louisianai kormányzó a Twitteren fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak.