Ismét összecsapások voltak a tüntetők és a rendőrök között Hongkongban

Vágólapra másolva!
Ismét összecsapások voltak Hongkongban kedden a kormányellenes tüntetők és a rendőrök között.
Vágólapra másolva!

Feketébe öltözött tüntetők kirakatüvegeket törtek be, a rendőrök könnygázt vetettek be és több tüntetőt előállítottak.

A tiltakozók szélesebb demokratikus jogokat követelnek annak ellenére, hogy az ellenzéki jelöltek elsöprő győzelmet arattak a decemberi önkormányzati választásokon.

Hongkongban bő fél éve egy azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki tüntetési hullámot,

amely mára azonban a várost irányító, Peking-párti kormányzattal szembeni általános tiltakozássá alakult. A demonstrációkon a rendőrség rendszeresen összecsap a gyakran fémrudakkal, Molotov-koktélokkal és téglákkal felfegyverzett tüntetőkkel, akiknek megfékezésére könnygázt, gumilövedékeket és vízágyúkat vet be.

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és

az "egy ország, két rendszer" elve alatt különleges jogokkal bír.

A Nagy-Britanniával 1997-ben között megállapodás szerint Kína 50 évre széles körű autonómiát garantált Hongkongnak, ám az ott lakók közül sokan úgy érzik, Peking egyre növeli befolyását a városban.