Horvát elnökválasztás: Milanovic és Grabar-Kitarovic jut be a második fordulóba

Vágólapra másolva!
Az exit poll adatok szerint - a várakozásoknak megfelelően - Zoran Milanovic volt horvát kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje és Kolinda Grabar-Kitarovic hivatalban lévő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje jut tovább a horvátországi elnökválasztás második fordulójába.
Vágólapra másolva!

Frissítés: A horvát választási bizottság által 98,22 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnap tartott első fordulóban Milanovic a voksok 29,52, míg Grabar-Kitarovic a szavazatok 26,72 százalékát szerezte meg.

Ők mérkőznek meg az elnökválasztás második fordulójában, amelyet január 5-én tartanak.

Ivan Anusic, Grabar-Kitarovic kampányfőnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: az eredmények nem érték őket váratlanul. A különböző közvélemény-kutatások végül nagyon kis különbséget mutattak a HDZ és az SDP jelöltje között. Ugyanakkor a két jobboldali jelölt összesen a szavazatok több mint 50 százalékát tudhatja magáénak az első fordulóban, ami biztosan meghatározza majd a második forduló eredményét - mondta Anusic.

A harmadik helyen futott be a voksok 24,44 százalékával Miroslav Skoro független jelölt, népszerű horvát énekes és üzletember. Skoro Grabar-Kitarovichoz hasonlóan a jobboldali szavazatokra számított. A horvát énekes korábban a HDZ parlamenti képviselője volt, valamint Pécsett horvát főkonzul. A HDZ ezért nagyon rossz néven vette, hogy Skoro - akit több konzervatív és klerikális politikai és civil alakulat is támogatásáról biztosított - a párt hivatalos jelöltje ellen indult az elnökválasztáson.

Davor Bernardic, az SDP elnöke az eredményváró rendezvényen megköszönte a választópolgároknak, hogy elmentek szavazni.
"Ez Milanovicnak, az SDP-nek és partnereinek a győzelme" - mondta. Hozzátette: az állampolgárok fordulatot várnak, a második forduló pedig "harc lesz a szükséges változásokért, egy jobb Horvátországért".

A választási bizottság adatai szerint az első fordulóban a szavazásra jogosultak 51,6 százaléka, mintegy 1 millió 835 ezer ember járult az urnákhoz.

Korábban írtuk: A vasárnap tartott első fordulóban, a szavazóhelyiségekből távozó választópolgárok megkérdezése alapján készült felmérés szerint az ellenzéki Milanovic a leadott voksok 29,58 százalékát, Grabar-Kitarovic pedig a 26,38 százalékát szerezte meg.

A tizenegy jelölt közül ők szerezték meg a legtöbb szavazatot, ezért ők mérkőznek meg az elnökválasztás második fordulójában, amelyet január 5-én rendeznek meg.

A harmadik helyen futott be a voksok 24,10 százalékával Miroslav Skoro független jelölt, népszerű horvát énekes és üzletember.

A horvát alkotmány értelmében amennyiben egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, második fordulót kell tartani.

Az elnök megbízatása öt évre szól.

A vasárnapi szavazáson valamivel több mint 3,8 millió horvát állampolgár adhatta le voksát.

A horvát országos választási bizottság (DIP) szerint délután 16.30 óráig valamivel magasabb volt részvételi arány, mint öt évvel ezelőtt. A szavazásra jogosult lakosság 38,82 százaléka járult az urnák elé, míg 2014-ben délután fél ötig ugyanez az arány 36,36 százalék volt az első fordulóban.

Az első hivatalos részeredmények 20 óra után várhatók.