Szenátusi vezető: Tisztázni fogják és felmentik Donald Trumpot a vádak alól

Vágólapra másolva!
A Donald Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) megszavazása a képviselőház részéről "a lehető legtisztességtelenebb eljárás volt" - jelentette ki Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője csütörtökön a szenátusban mondott beszédében.
Vágólapra másolva!

A politikus hangsúlyozta, hogy a képviselőházi döntés után a szenátusban tartandó per során tisztázzák és felmentik majd az elnököt a vádak alól.

– mondta McConnell.

Azért szavazták meg, mert nem értenek egyet az egyik lépésével

A kentuckyi szenátor nemcsak a lehető legtisztességtelenebbnek, hanem a modernkori amerikai történelem legkevésbé alapos és legelsietettebb impeachment-eljárásának is minősítette Donald Trump alkotmányos felelősségre vonását.

Álláspontja szerint az elnök ellen felhozott vádak nem felelnek meg a nagyfokú bűncselekmény vagy a vétség alkotmányos kritériumainak, és

a ház szerinte csak egyszerűen egy politikai ellenfelet von felelősségre.

Mint fogalmazott: a képviselőház azért szavazta meg az impeachmentet, mert nem ért egyet az elnök egyik lépésével.

A szenátor ezzel feltételezhetően arra utalt, hogy Donald Trump vizsgálatot szorgalmazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknél a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.

Mérgező új precedens

McConnell azzal vádolta meg Nancy Pelosi demokrata párti házelnököt, hogy "fél átküldeni a hitvány munkájuk termékét", azaz az impeachment eljárás vádpontjait a szenátusnak.

A házelnök ugyanis már a csütörtökre virradóra lezajlott voksolás utáni sajtótájékoztatóján, majd csütörtök reggel újságíróknak ismételten kijelentette, hogy egyelőre nem tudja, mikor küldi meg a felsőháznak a Donald Trump ellen megfogalmazott vádpontokat.

Csütörtök reggeli beszédében Mitch McConnell kijelentette:

amely még sokáig visszhangzik majd.