Letartóztatási parancsot adtak ki a volt bolíviai elnök ellen ki

Horizontal HEADSHOT PRESS CONFERENCE
Evo Morales
Vágólapra másolva!
Letartóztatási parancsot adott ki szerdán a lemondatott bolíviai elnökkel szemben lázadásra való felbujtás, terrorizmus és terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatt a latin-amerikai ország ügyészsége. Evo Morales azt mondta, nem fél a bebörtönzésétől.
Vágólapra másolva!

A kényszerintézkedést tartalmazó dokumentumról készült fényképet Arturo Murillo, Jenine Ánez ideiglenes bolíviai elnök belügyminisztere közzétette Twitter-oldalán.

Az irat szövege szerint a letartóztatási parancsot

zendülésre felbujtás, terrorizmus és terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatt

indított büntetőeljárás keretében rendelték el. A dokumentum hozzáteszi, hogy Moralest a korrupcióellenes ügyekre szakosodott pénzügyi rendőrség kívánja meghallgatni.

Murillo szerint a volt elnök erőszakra bíztatta híveit

Murillo szerint Morales a távozása után erőszakos tiltakozásokra buzdította a híveit, amik 35 ember életét követelték. Más tisztségviselők azt állították:

Letartóztatási parancsot adtak ki Faustino Yucra Yarwi ellen is, aki a Morales vezette Mozgalom a Szocializmusért (MAS) párt vezető tisztségviselője.

Yarwit azzal gyanúsítják, hogy támogatta Moralest az Ánez-kormányzat elleni tüntetések felszításában - közölt az El Deber című helyi napilap.

Evo Morales kedden Buenos Airesben kijelentette, hogy nem fél a bebörtönzéstől. Hozzátette: nincs bizonyíték ellene, amely igazolná az eljárást.

Morales a pápát kérné fel, hogy felügyelje a választásokat

Szerdán Morales felkérte Ferenc pápát, hogy szervezzen küldöttséget, amely más európai szervezetekkel és intézményekkel közösen felügyelné a már beharangozott választásokat a dél-amerikai országban.

– Ez személyes kezdeményezés, bár beszéltem róla más (politikai) testvéreimnek is – mondta, hozzátéve, hogy nagyon tiszteli és csodálja a katolikus egyházfőt, "aki mindig is a szegények pápája volt". Morales ezzel arra utalt, hogy Bolívia lakosságának döntő része szegénységben él.

Az általa a választások megfigyelésére várt európai szervezeteket és intézményeket nem nevezte meg, csak annyit mondott, hogy "jelentőseknek" kell lenniük, amelyek betartatják "az összes normát".

A választások időpontját még nem tűzték ki.

Jenine Anez ideiglenes bolíviai elnök azt ígérte, hogy hamarosan megrendezik. Moralest a pártja, a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) a választási kampány vezetésével bízta meg. Ő maga nem indul elnökjelöltként.

Menekültstátuszt kért Argentínában

Morales novemberben kényszerült lemondani, miután az országon véres tiltakozások söpörtek végig, mert az ellenzék és az Amerikai Államok Szervezete szerint

csalással nyert az októberben tartott elnökválasztáson.

Evo Morales Forrás: AFP/Enzo De Luca

Először Mexikóba, majd Kubába ment, végül kormánya több tagjával csütörtökön érkezett meg Argentínába, ahol menekültstátuszt kért.