Depressziósnak érezte magát, ezért megerőszakolt egy 10 éves kislányt

Vágólapra másolva!
Nemi erőszak miatt elítélték el a 18 éves Dylan Gambrellt, aki tavaly ősszel rátámadt az utcán egy 10 éves lányra, magával rángatta a folyópartra, és megerőszakolta. A fiú a bíróságon azzal védekezett, hogy rossz passzban volt, ezért fel sem fogta, hogy mit tesz.
Vágólapra másolva!

A most 18 éves, Devonban élő fiatalember tavaly októberben erőszakolt meg egy iskolából hazasétáló kislányt.

Azt mondta, aznap, amikor hazafelé biciklizett, szorongott, depressziós volt, és teljesen kilátástalannak látta az életét. Akkor meglátta a kislányt az utcán.

Gambrell nem gondolokodott sokat: hátulról támadott a lányra:

mögé osont, megragadta a nyakát, és a közeli folyópartra vonszolta, ahol bántalmazta és megerőszakolta. Ezután az ájultan fekvő lányt magára hagyta, és elmenekült a helyszínről.

A lányra járókelők találtak rá, akik azonnal értesítették a rendőröket.

Gambrell a tárgyaláson elmondta, hogy borzasztóan érezte magát, és úgy elborult az agya, hogy fel sem fogta igazán, mit tesz:

- vallotta be a fiatal férfi.

A bíróság gyilkossági kísérlet terén nem találta őt bűnösnek, viszont

a fojtogatás és a szexuális zaklatás miatt hét év és két hónap börtönre ítélték november 7-én.

A rendőrök elmondták, hogy amikor a kislány magához tért, beszámolt mindenről, amire csak emlékezett, amint mondták, fiatal korához és az ügy súlyosságához képest kiemelkedően bátorsággal és lélekjelenléttel kezelte a történteket - írja a Mirror.