Lemondják az újévi tűzijátékokat a szlovákiai városok az eperjesi tragédia miatt

Eperjes, gázrobbanás, panelház, bontás
A felrobbant eperjesi panelházban 7-en haltak meg, egy asszonyt pedig továbbra sem találnak.
Vágólapra másolva!
Lemondta a szilveszteri-újévi tűzijátékokat számos szlovákiai város, és az így megtakarított összegeket átutalja az eperjesi tragédia áldozatainak megsegítésére.
Vágólapra másolva!

A szlovákiai sajtó szerint a nagyobb városok közül Pozsony, Kassa, Besztercebánya vagy Liptószentmiklós önkormányzata hozott már ilyen irányú döntést, de több kisebb város is, mint például a szlovák fővároshoz közeli Modor, vagy a kelet-szlovákiai Svidník önkormányzata is az eperjesiek segítségére sietett.

Az eperjesi panelházat ért gázrobbanásban, és az azt követő tűzben 8 ember halt meg. Forrás: Facebook / Polícia SR

A 12 emeletes eperjesi toronyházban december 6-án történt nagy erejű gázrobbanás, amelyben nyolc ember halt meg.

Hét áldozat holttestét már megtalálták, a nyolcadik a feltételezések szerint a lakóház romjai alatt hever. Szlovákiában ez az utóbbi húsz év egyik legnagyobb tragédiája.

A lakóház kiégett felső hat emeletének bontása hétfőn kezdődött, a statikusok véleménye szerint azonban a legjobb lenne az egész épületet lebontani.

Erről egyelőre nem született végleges döntés.

Megkezdték az eperjesi lakóház gázrobbanásban megsérült felső emeleteinek bontását 2019. december 16-án. Forrás: MTI/AP/TASR/Milan Kapusta

A szlovák kormány mindjárt a gázrobbanás utáni napon egymillió eurós (320 millió forint) összeget hagyott jóvá a tragédia következményeinek felszámolására, és a károsultak megsegítésére. Szükség esetén az összeget megemelik.

Ugyanakkor lakossági gyűjtés is indult, a speciális számlán már több százezer euró van.

Besztercebánya városa közölte, hogy összesen 13 033 eurót küld az eperjesi önkormányzatnak. Az összegből 10 ezer euró az a tétel, amelyet a város a szilveszteri tűzijáték lemondásának köszönhetően tud adományozni. A fennmaradó 3 033 euró egy kisebb vásár során gyűlt össze, amikor Besztercebánya lakói puncsot, forró teát és kerámiát vásárolhattak a városháza előtt felállított bódékban.

A kassai városvezetés 50 ezer, a pozsonyi pedig 20 ezer eurós segélyt szavazott meg Eperjesnek.

Mindkét nagyvárosban lemondták a hagyományos szilveszteri tűzijátékot.

A segítségnyújtáshoz több, jórészt magyarok lakta város, egyebek között Révkomárom és Galánta is csatlakozott. A Duna menti Révkomárom önkormányzata szintén lemondta a tűzijátékot, és ennek alapján 3000 eurót küld az eperjesi károsultaknak. A városi képviselő-testület tagjai pedig több száz eurót gyűjtöttek össze Eperjesnek.