70 évig voltak házasok, 20 perc különbséggel haltak meg

Vágólapra másolva!
Mindössze 20 perc különbséggel halt meg Les és Freda Austin, akik haláluk előtt egy hónnappal ünnepelték 70. házassági évfordulójuk.
Vágólapra másolva!

Megható történetről számolt be az ABC News.

Az oldal azt írja, hogy egy Michigan államban élő házaspár szinte mindent közösen csinált hetven éven keresztül, és ez így történt halálukkal is.

A pár tagjai 20 perc különbséggel haltak meg ugyanabban az idősotthonban.


Les és Freda Austin egyaránt 90 évesek voltak, mindketten december 6-án kerültek az otthonba, ágyuk egymás mellett volt.

Les és Freda még a középiskolában találkozott, és 1949-ben házasodtak össze, novemberben ünnepelték 70. házassági évfordulójukat.

– mondta egy helyi lapnak a pár fia.

A férfi rendőrként dolgozott, míg felesége egy mosodát vezetett. Emellett Freda hobbija a főzés volt, több mint 1000 szakácskönyve volt. Les óriási John Wayne rajongó volt.