Oltókampányt indítottak Pakisztánban a fertőző gyermekbénulás ellen

nk20150908
Pakisztáni gyerekek tanulnak egy rögtönzött, fedetlen iskolában Laorban.
Vágólapra másolva!
Országos oltókampányt indítottak hétfőn Pakisztánban a fertőző gyermekbénulás ellen, mivel a kór által sújtott gyerekek száma az év során elérte a 104-et - közölte egy tisztségviselő.
Vágólapra másolva!

- mondta Zulfikár Bábakel, a gyermekbénulás elleni pakisztáni program szóvivője.

A kampány során 39 millió, öt év alatti gyereket próbálnak meg beoltani, elsősorban Haibár-Pahtunhva tartományban, ahol

számos muszlim hitszónok még mindig ellenzi az oltást

azt állítva, hogy az nem más, mint nyugati összeesküvés a muszlim gyerekek sterilizálására.

Csak ebből a tartományból az idén 75 újabb megbetegedést jelentettek.

Pakisztáni gyerekek tanulnak egy rögtönzött, fedetlen iskolában Laorban. Forrás: AFP/Arif Ali

Bábakel elmondta, hogy

260 ezer alkalmazott fog házról házra járni az oltás beadása céljából.


A dél-ázsiai országban áprilisban akadályba ütközött az oltókampány, miután gyorsan elterjedt egy olyan hamis felvétel, amelynek célja az volt, hogy elhitesse, hogy gyerekek megbetegedtek, miután megkapták a védőoltást. Egyes szülők visszautasítják az oltást attól tartva, hogy az sterilizálja gyerekeiket, vagy egyéb szövődményeket okoz nekik.

Imran Hán pakisztáni miniszterelnök a múlt pénteken felszólította a szülőket, hogy engedélyezzék gyerekeik számára a védőoltást.

Azt mondta,

szégyen, hogy a fertőző gyermekbénulás még mindig jelen van az országban.

Pakisztán Afganisztánnal együtt azon kevés országok közé tartozik, ahol a járványos gyermekbénulás napjainkban is fel-felüti a fejét.

A hivatalos statisztikák szerint a gyermekbénulásos esetek száma 2014-ben tetőzött, amikor is 306-ot ért el, azóta viszont meredeken csökkent, 2017-ben csak 8, 2018-ban pedig 12 esetet jegyeztek fel.