Levették Malmőben a melegeket ábrázoló oltárképet, nehogy sértse a transzneműeket

Vágólapra másolva!
Hatalmas botrányt keltett, hogy a dél-svédországi Malmö Szent Pál templomban egy melegeket és leszbikusokat paradicsomi környezetben ábrázoló oltárképet avattak fel adventre. Most a templom vezetése úgy döntött, eltávolítják a művet, de nem azért, mert sérti a hívek érzéseit, hanem a transzneműek iránti előzékenység okán – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Advent kezdetére időzítették a svédországi Malmőben az ország – és vélhetően az egész világ – első homoszexuális témájú oltárképének felszentelését . Az eseményről maga a képnek helyet adó Szent Pál templom lelkésze, Helena Myrstener számolt be Twitter-bejegyzésében.

fogalmazott a lelkész.

Most azonban az egyházkerület úgy döntött, hogy leveszik az oltárról a magát kultúrmarxistaként jellemző fotóművész, Elisabeth Ohlson Wallins művét, amely a szász festőiskola alapítójának, Lucas Cranach „Ádám és Éva" című festménye ihletett, csakhogy ezen

az első emberpár helyett egy homoszexuális férfi- és egy leszbikus női párt, valamint egy transznemű férfit ábrázol.

A festmény sérthette volna a hívek érzéseit, mégsem ez az oka, hogy a „Paradicsom" lekerült az oltárról, hanem az, hogy

„Eleinte nem vettük észre a mű komplexitását, de a vezetőség hosszas gondolkodást és alapos megbeszélést követően úgy döntött, el kell távolítanunk a képet az oltárról"- jelentette be a transzneműek miatt pálfordulást végrehajtó Szent Pál templom vezetőségének nevében Per Svensson tiszteletes.