Egyre több a késes támadás Németországban

utcai késelés németország
Reutlingen, 2016. július 24. Rendőrök a németországi Reutlingenben elkövetett utcai késelés helyszínén 2016. július 24-én. A helyi rendőrség közleménye szerint az elkövető, aki egy embert megölt és kettőt megsebesített egy bozotvágó késsel, egy szíriai menedékkérő. (MTI/EPA/Christoph Schmidt)
Vágólapra másolva!
Egyre több késes támadás történik Németországban, de a kormányzati ígéretek ellenére továbbra sincs önálló bűnüldözési statisztikai kategória az ilyen bűncselekmények nyilvántartására - írta szerdán a Bild című német lap.
Vágólapra másolva!

A késelések megszaporodása miatt a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi belügyminiszter egyeztető fóruma - az úgynevezett belügyminiszteri konferencia (IMK) - még tavaly novemberben eldöntötte, hogy a hivatalos bűnügyi és bűnüldözési statisztikában

külön kategória lesz a kés mint elkövetési eszköz.

Azonban a határozat végrehajtása még évekig tarthat, mert egységesíteni kell a tartományonként különböző adatfelvételi eljárásokat, így egyelőre nincsen országos szintű kimutatás a késelések számának alakulásáról. Az ilyen ügyeket már külön nyilvántartó tartományokból begyűjtött adatok meredeken emelkedő tendenciát jeleznek. Például Türingiában a 2013-ban regisztrált 703-mal szemben tavaly 986 késelés történt, és 16 közülük halállal végződött.- írta a Bild.

Késelés helyszínén készült kép a németországi Grossburgwedelben 2018 március 26-án. Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Hauke-Christian Dittrich

Hessenben is jelentős növekedés ment végbe, a késelések száma 865-ről 1212-re emelkedett 2013 és 2018 között. Baden-Württembergben 2014 óta gyűjtenek külön adatokat, akkor 5534 olyan bűncselekményt regisztráltak, amelynél kés volt az elkövetési eszköz.

hozzátéve, hogy a késelések különösen a 2014-2016-os időszakban szaporodtak meg.

A Bildnek nyilatkozó szakértő, Bernd Roggenwallner neurológus és pszichiáter szerint két fő okra vezethető vissza a késelések számának növekedése. Az egyik az, hogy

kést szerezni és használni más fegyverekhez képest könnyű, és az eszköz birtoklása nem feltétlenül illegális.

A másik ok lelki természetű, a szakértő szerint azért is fordul elő egyre gyakrabban késelés, mert süllyed az erőszakos vágyak kiélésétől visszatartó "gátlásküszöb".

Rendőrök a németországi Reutlingenben elkövetett utcai késelés helyszínén 2016. július 24-én. Forrás: MTI/EPA/DPA/Christoph Schmidt

Hétfőn újabb késelés történt

A késes támadások ügye legutóbb hétfőn került a német nyilvánosság kiemelt témái közé, hétfőn leszúrtak egy embert a müncheni főpályaudvaron. Az áldozat egy 30 éves rendőr, aki egy kollégájával járőrözött, és

éppen igazoltattak egy embert, amikor a támadó minden előzmény nélkül, hátulról rárontott.

A védőmellény felett, a nyak és a váll tájékán szúrt, a kés pengéje nyolc centiméter mélyen hatolt a rendőr testébe. A késelőt elfogták, az áldozatot kórházba szállították és megoperálták, súlyos, de nem életveszélyes állapotban van.

A támadó egy 23 éves müncheni német férfi. A hatóságok már ismerték, de nem bűncselekmények, hanem feltűnő viselkedése miatt.

Ez a brutális és értelmetlen bűncselekmény rettenetes módon mutatja meg, hogy az erőszaknak mennyire magas szintjével szembesülnek rendőreink - nyilatkozott Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter.