Ezért gyilkolták meg a magyar nőt Lagoszban

Vágólapra másolva!
Letartóztatták azt a két férfit, akik meggyilkolták a magyar nőt, K. Bernadettet a lagoszi otthonában. Az egyik gyilkos az elfogása után elmondta, hogy miért támadtak rá a nőre és a párjára – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A helyi rendőrség megerősítette, hogy K. Bernadettet és a férjét az otthonukban támadták meg Nigériában, Lagoszban. A háromgyerekes anyát arra kényszerítették, hogy adjon oda nekik a pénzüket és a bankkártyáikat.

Ezek után savat itattak vele, leszúrták, majd helyi információk szerint egy párnával megfojtották.

A férjét, aki a nemzetközi MAERSK szállítmányozási és logisztikai cég nigériai igazgatója, szintén leszúrták, ő még él, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

Mindkét gyanúsított a környéken dolgozott. Az egyikük villanyszerelő volt és korábbról már ismerte is Bernadett férjét. Ő az elfogása után elmondta a hatóságoknak, hogy miért támadtak a házaspárra – írja a Blikk.

– mondta a villanyszerelő, majd hozzátette, hogy a kést is megtalálták náluk.

A MAERSK közleményt adott ki a támadás után:

David Williams, az afrikai régió igazgatója elmondta, hogy mindent megtesznek, hogy támogassák a családot. A rokonokat már értesítették, a rendőrség pedig nyomozást indított.