Brutális módon ölte meg egyéves gyerekét egy anya Detroitban

Rhionna Nichols, Detroit
Vágólapra másolva!
Megdöbbentő esetről számol be a Daily Mail. Az egyesült államokbeli Detroitban egy húsz éves anya borzalmas tettet követett el, gyakorlatilag agyonverte gyerekét, mert az lehúzta a televíziót a szekrényről.
Vágólapra másolva!

Az eset múlt csütörtökön történt. Rhionna Nichols össze-vissza rázhatta és papuccsal verte a gyereket. Kórházba szállították, de szombaton meghalt.

A kisgyereknek eltört a koponyája, kulcscsontja, bordái és a medencecsontja is.

A rendőrség nem osztott meg részleteket a tragédiával kapcsolatban, a nő családja véli úgy, hogy Nichols akkor gerjedhetett haragra, amikor gyereke lehúzta a tv-t egy szekrényről.

Forrás: DailyMail/Facebook

A bíróság gyilkosságal, gyermekbántalmazással és kínzással is vádolja a fiatal anyát. A kisgyerek, Viston nagynénje nyilatkozott, aki elmondta: nagyon nehéz felfogni, hogy már sohasem veheti kezébe ugyanúgy unokaöccsét.

- mondta Kenya Stevenson.

A Daily Mail cikkéből kiderül, hogy Rhionna Nichols drogfüggő lehetett és állandóan pénzre volt szüksége.