Egy transzvesztita olvasott mesét a gyerekeknek egy amerikai templomban

drag queen, story hour, pucckirálynő, meseóra
Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ PC-Sajtószemléjéből értesültünk arról, hogy az Egyesült Államokban Nyugat-Virginia egyik metodista templomában nemrégiben egy transzvesztita férfi homoszexuális érzékenyítő meséket olvasott fel gyerekeknek. Nyolc gyereket vittek el rá, a szervezők szerint hatalmas siker volt az esemény.
Vágólapra másolva!

Az Alapjogokért Központ nemzetközi sajtószemléjének célja, hogy hétről-hétre olyan híreiket gyűjtsön össze, amelyeket a balliberálisok által támogatott radikális politikai korrektség produkál. A legújabb szemlében a következőket olvashatjuk:

"Előző szemlénkben említést tettünk egy nyugat-virginiai könyvtárról, aminek a gyermekrészlegén homoszexualitást propagáló mesekönyvekhez juthatott bármelyik fiatal. Nevezetesen a Daniel Haack által írt „Prince & Knightot" (A herceg és a lovag), amely könyvben a fiatalok számára példaként szolgáló hercegnős, lovagos mesék kerülnek módosításra az LGBTQ lobbi igényeinek megfelelően. Az iromány arra inspirálja a kisfiúkat, hogy ne jövendőbeli hercegnőjükről álmodozzanak, hanem minden kis vitéz egy királyfival akarja majd leélni az életét. A Mountaineer Jorunal beszámolója szerint ugyancsak Nyugat-Virginiában ugyanezt a könyvet olvasta fel egy templomban egy mesedélután keretében a helyi fiataloknak egy transzvesztita férfi. Az úgynevezett „Drag Queen Story Hour" (pucckirálynő meseóra) szervezője Matthew Kerner, bukott Demokrata politikus volt, aki meghívta Dannie Stiles, transzvesztita mesélőt a buckhannoni egyesült metodisták korábbi templomába. A rendhagyó "imaóra" során egy másik mesekönyvet is elolvasott Stiles, mégpedig a „Maiden and Princesst", ami lényegében ugyanaz, mint a Prince & Knight, csak ez esetben leszbikusok a főszereplők, akik boldogan élnek, amíg meg nem halnak a történet végén. A szervezésben segítő Buckhannon Pride homoszexuálisjogi szervezet hatalmas sikerként aposztrofálta a mesedélutánt, annak ellenére, hogy mindössze 8 gyerek látogatott el az eseményre."

Ez az esemény, illetve a múlt héten Svédországban történt adventi homoszexuális oltárképavatás egyértelműen arra utal, hogy

a liberális propaganda nyílt támadásba kezdett a konzervatív értékek gyökereinél.

Ugyanis azt láthattuk az elmúlt időszakban, hogy a homoszexuális lobbi hatalmas erőkkel törekszik – sokszor sikeresen – arra, hogy a házasság intézményét elszakítsa eredeti keresztény gyökereitől és azt a saját ideológiai tartalmaival töltse meg. Végül úgy tűnik ez nem bizonyult elegendőnek, ezért a kereszténység védőbástyáit, a templomokat is összetűz alá vették. Így történhetett meg, hogy a homoszexuális propaganda egy egyesült államokbeli templom épületben és egy svédországi templomban is tanyát vert.

A másik tényező, amire fontos felhívni a figyelmet, hogy a haladó értékek mentén történő társadalommérnökösödésnek a gyermekek is a célkeresztjébe kerültek. Ezért láthatjuk azt, hogy egyre több olyan "gyerekkönyv" születik, amely a karakterek szexualitására fókuszál. Ezeknek pedig

nem más a célja, minthogy transzszexuális vagy homoszexuális hősöket állítson példaként a fiatalok számára.

Majd a sikeres lobbi tevékenységnek köszönhetően ezek a "mesekönyvek" a könyvtárak gyerekrészlegeire is eljutnak, hogy a fiatalok számára könnyen hozzáférhető legyen. Továbbá ha ez nem lenne elegendő, akkor a fentihez hasonló drag queen meseóra keretében kapják meg a kötelező dózist a gender-ideológiából a fiatalok.

Daniel Haack Prince & Knight című homoszexuális mesekönyve. Forrás: --

A cél pedig egyértelműen nem más - mint ahogy azt az Egyesült Államokbeli történések elleni tüntetők egyik vezetője, Josh Layfield megfogalmazta -, hogy

„ez egy eltervezett érzékenyítési folyamat része, amely során a gyermekeket be akarják vezetni a homoszexuális életbe".

Ha ez nem lett volna elegendő, akkor a Coca-Cola feltehetőleg hasonló célzatú Love is Love kampányát a magyar fogyasztóvédelem alkalmasnak nyilvánította arra, hogy gyermekek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsítsa.

Tehát, ahogy a mellékelt ábra mutatja, a liberális ideológia képviselő azt teszik, amit akkor kell, ha egy társadalmat – vagy egy értékrendet – akar valaki lerombolni.

Az értékrendet képviselő legfőbb intézményeket és személyeket támadja, illetve a jövendő generációkat elvágja a nekik nem tetsző évszázadok óta működő értékrendtől.