Halálosan megfenyegették a német AfD politikusát

Christina Baum, AfD, fenyegetés
Vágólapra másolva!
Életveszélyes fenyegetést kapott szerdán a német jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) politikusa, Christina Baum. Politikai ellenfeleink gyűlölete meghozza a gyümölcsét - kommentálta a történtekeket a civilben fogorvosként dolgozó nő.
Vágólapra másolva!

Christina Baum, aki 2016 óta tagja a Baden-Württembergi tartományi parlamentnek, Facebook-oldalán tett közzé egy képet, melyen az látszik, hogy lauda-königshofeni rendelőintézete elé egy fakeresztet helyeztek el, melyre a trágár szavak (náci k*rva) mellett azt írták, hogy

A rendőrség megkezdte a nyomozást, egyelőre konkrét gyanúsítottjuk nincsen.

Christina Baum éppen külföldön tartózkodott hivatalos úton, amikor az incidens történt. Muhterem Aras, a tartományi gyűlés egyébként zöldpárti elnöke is elítélte az akciót, azt mondta, hogy az erőszak soha nem lehet a politikai vita eszköze, még a legnagyobb véleménykülönbség ellenére sem.

- kommentálta az esetet a képviselőnő.

Christina Baum, az Alternatíva Németországért képviselőnője Forrás: Facebook

Az SWR.de oldalán azt írják, hogy októberben Tauberbischofsheim településen támadták meg az AfD egyik irodáját, akkor kövekkel és piros festékekkel teli konzervdobozokkal dobálták meg az épületet, jelentős anyagi kárt okozva. A tetteseket nem találta meg a rendőrség.