Húsz hónap után szabadult a brüsszeli pályaudvaron gyilkoló migráns

Vágólapra másolva!
Mindössze 20 hónap után szabadlábra helyeztek egy migránst, aki a brüsszeli pályaudvaron gyilkolt. Egy bandaleszámolás keretében gyilkolt meg egy guineai migránst egy eritreai. A leszámolás során még egy ember megsérült a Brüsszeli északi pályaudvaron - írja a DH belga napilap. A gyilkosságot a biztonsági kamerák is rögzítették.
Vágólapra másolva!

Bár a kamerák felvételei alapján egyértelműen azonosították a gyilkoló migránst, mégis elhagyhatta a Saint-Gilles-i börtönt. Bár a szakértői vizsgálatok alapján nagykorúnak kellett volna minősíteni, egyéb ellentmondások miatt mégis fiatalkorú státuszt kapott, így egy fiatalkorúaknak fenntartott intézménybe került.

Már nyár előtt is kapott egy 24 hetes kimenőt, jelenleg pedig egy befogadó családnál él, és egy brüsszeli footsal klubba is beiratkozott.

Az ügy leglényegesebb része az, hogy miként dönthetett úgy a vizsgálóbíró, hogy az eritreai migráns kiskorú.

A pályaudvar kamerájának felvételén

egyértelműen látszik, hogy az eritreai migráns követte el a gyilkosságot.

A felvételen rajta van a gyilkosság előtt is és utána is, mint ahogy az is, hogy a 22. születésnapját ünneplő guienai Saliou, a halálos szúrás után a saját lábán távozik a helyszínről, de a hasán ejtett seb akkora volt, hogy gyakorlatilag kiestek a belső szervei és meghalt.

A felvételeken az is látszik, hogy az eritreai migráns egy másik embert is megtámadott, de annak sikerült elmenekülnie.

Egy biztonsági ember felismerte az elkövetőt, akit másnap meg is találtak, a kés is nála volt. A hivatalos papírokkal nem rendelkező migráns annak a hírhedt migránstábornak volt a lakója, amely a Brüsszel flamand kormányzati negyede közelében található Maximilien parkban van. Erről a táborról korábban az Origo is megírta, hogy a prostitúció egyik központja, és a brüsszeli balliberális városvezetés képtelen kezelni az ott kialakult helyzetet.

Ha nem egy gyilkosságról lenne szó, akkor a történet további része akár egy részlet is lehetne egy Monthy Python filmből, de sajnos ez ma a belga és nyugat-európai valóság. Az eritreai migráns életkora körül azért alakult ki probléma, mert a migráns Anne Gruwez vizsgálóbírónak azt mondta, hogy 2002. szeptember 9-én született, így a gyilkosság elkövetésekor 15 éves és 5 hónapos volt, tehát kiskorú. Ezzel szemben, amikor Belgiumba érkezett, azt vallotta, hogy 1999. január elsején született, azaz az elkövetéskor nagykorú volt, egész pontosan 19 éves és 2 hónapos.

Viszont ahogy az gyakori az illegális migránsoknál, az Eritreából származó migráns

hosszú utat tett meg a schengeni övezetben, és mindenhol más születési adatot adott meg.

Németországban azt nyilatkozta, hogy 1990. január 1-én született, ez alapján az elkövetéskor 28 éves volt, Franciaországban két nyilatkozatát is rögzítették a hatóságok, ezek alapján 18 éves és 2 hónapos, illetve 17 éves és 2 hónapos volt. Olaszországban szintén két születési dátumot adott meg, egyszer azt vallotta, hogy 1996-ban született (a gyilkosságkor tehát 22 éves volt), egy másik alkalommal pedig azt, hogy 1997. január elsején született, eszerint elmúlt 19 éves, amikor a gyilkosságot elkövette.

Anne Gruwez vizsgálóbíró a rendkívüli helyzetre tekintettel orvosszakértői vizsgálatot kért, amelyet a csuklócsontok alapján végeztek el. A vizsgálat szerint a migráns az elkövetés idején 19 éves volt, egy éves tévedési határral. Ezután a vizsgálóbíró Willems professzorhoz, a Leuveni Katolikus Egyetem közismert specialistájához fordult, aki megállapította, hogy a bordavizsgálat alapján a migráns 20 éves, két éves hibahatárral, a fogai alapján pedig 21 éves és 3 hónapos, másfél éves hibahatárral. Ezen kívül kimondta, hogy a migráns 97 %-os valószínűséggel nagykorú, de minimum 18 éves és 6 hónapos volt a gyilkosság elkövetésekor, azaz nagykorúként lehetne elítélni a biztonsági kamerák felvétele alapján.

Annak ellenére, hogy Belgium legkomolyabb szakértője azt állította, hogy 97%-ban biztos, hogy az elkövető nagykorú, de

minimum 18 éves és 6 hónapos volt a gyilkosság pillanatában, a bíróság mégis úgy döntött, hogy kiskorú,

ezért a börtönből a fiatalkorúak intézetébe helyezték át - írja a DH napilap. Itt a fiatalkorúak bírája rendszeres eltávozási engedélyek kiadása után egy befogadó családhoz helyezte el az eritreai migránst. Jelenleg hétfő esténként önkéntesként dolgozik és egy brüsszeli fociklubban footsalozik.

A fiatalkorúak bírósága hamarosan végleges döntést hoz az ügyben, azaz végleg szabadlábra helyezhetik.

Érthetetlen, hogy ennyi bizonytalansági körülmény mellett (a migránsnak 7 különböző születési dátumát tartják nyilván Európa 4 országában), és annak ellenére, hogy Belgium legjobb szakértője szerint nagykorúnak minősíthető, mégis kiskorúnak minősítették, sőt már szabadlábra is helyezték - írja cikkében Gilber Dupont, a DH újságírója.