Kiderült, hogy hazudott Fekete-Győr a szlovák barátai programjáról

FEKETE-GYŐR András
Budapest, 2019. május 26. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke beszél a Momentum eredményváró rendezvényén a fővárosi Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A szélsőségesen liberális Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András azt állította az InfoRádió műsorában, hogy ő lobbizta ki szlovák testvérpártjuknál, a Progresszív Szlovákiánál (PS), hogy kerüljön be a programjukba a kettős állampolgárságot tiltó, rendkívül diszkriminatív, még 2010-ben elfogadott törvény pozitív irányú módosítása. Egy felvidéki magyar hírportál, a Körkép azonban megkérdezte erről a PS-t, és kiderült, hogy Fekete-Győr hazudott, hiszen nem ő érte el a törvény módosítására irányuló kezdeményezés bekerülését a progresszívek programjába.
Vágólapra másolva!

Fekete-Győr András, a Momentum vezetője az InfoRádió november 20-i adásában – többek között - arról beszélt, hogy ő lobbizta ki a szlovák testvérpártjuknál, a Progresszív Szlovákiánál azt, hogy kerüljön be a programjukba a kettős állampolgárságot tiltó törvény módosítása, illetve ő a témáról személyesen Michal Truban pártelnökkel egyeztetett egy októberi, athéni konferencián.

Fekete-Győr András Forrás: MTI/Illyés Tibor

Erről november 27-én egy felvidéki magyar hírportál, a Körkép.sk megkérdezte Forgács Attilát, a PS Magyar Platformjának gútai tagját, ő azonban továbbirányította a sajtómunkatársakat a Progresszív Szlovákia-Együtt (PS-SPOLU) szóvivőjéhez, Silvia Hudáčkovához.

A PS-SPOLU szóvivőjének a Körkép szerkesztőségébe november 30-án eljutatott válaszából azonban az derül ki, hogy

Fekete-Győr András nem mondott igazat az InfoRádió műsorában.

A felvidéki magyar kap a következő választ kapta: „A PS-SPOLU pártkoalíció Fordulópont nevű programját még szeptemberben fogadta el. Többek között tartalmazza a restriktív állampolgársági törvény módosítását is, úgy, hogy lehetővé tegye egy másik állampolgárság felvételét a szlovák elvesztése nélkül, amennyiben az adott személy igazolható családi vagy személyes kapcsolatokkal rendelkezik az adott másik országban. Az ALDE októberi, Athénban megrendezett kongresszusán partnereinkkel a Momentum Mozgalomból egyetértettünk abban, hogy ezt a törvényt módosítani kell."

A PS-SPOLU tehát nem erősíthette meg Fekete-Győr állításait, már csak azért sem, mert

egy hónappal Michal Truban pártelnökkel folytatott állítólagos személyes tárgyalása előtt a program már készen volt.

Ráadásul Fekete-Győr állításai már csak azért sem voltak túl életszerűek, mert a magyar szavazatokra is számító ellenzéki balliberális párt már a tavaszi szlovák elnökválasztások óta emlegeti a kettős állampolgárság lehetővé tételét, erről a PS színeiben induló Zuzana Čaputová is beszélt megválasztott elnökként a Gombaszögi nyári táborban, még júliusban.

Persze, érdemes a választások közeledtével jól odafigyelni a rejtett „harmadik mondatokra" – jegyzi meg a hírportál.

Jelenleg ugyanis nem tudni, egészen pontosan mit is jelent a PS-SPOLU olvasatában a „családi vagy személyes kapcsolat igazolhatósága" az adott országgal kapcsolatban".

Ők maguk ugyanis a programban zárójelben, a következőkkel indokolják a módosítás szükségességét: „A tiltás a magyar kedvezményes honosítási törvényre való reakcióként került elfogadásra, de a gyakorlat azt mutatja, hogy leginkább a Nyugat-Európában dolgozó szlovákiai fiatalokat sújtja. Nem akarhatjuk felszámolni kapcsolatunkat azokkal a földijeinkkel, akik fenn akarják tartani kapcsolatukat Szlovákiával" - olvasható a programpont alatti zárójeles részben.

A felvidéki magyarok szerint Fekete-Győr András nemzetpolitikai analfabéta

A Körkép rámutat arra,

Fekete-Győrék ismét bizonyították, hogy nemzetpolitikai analfabéták

– a Momentum elnöke a már említett, InfoRádiónak adott nyilatkozatában ugyanis a szlovákiai belpolitikai viszonyok ismerete nélkül beszélt arról, hogy pártja szívén viseli a felvidéki magyarok sorsát.

Fekete-Győr megmosolyogtató módon az InfoRádióban egy lapon említette Ravasz Ábel most-hidas alelnököt és romaügyi kormánybiztost a Progresszív Szlovákiával, és annak magyar platformjával.

Csakhogy a Most-Híd a jelenlegi, Smer (Irány – Szociáldemokrácia, Robert Fico volt és Peter Pellegrini jelenlegi kormányfő pártja) vezette kormánykoalíció tagja, ráadásul a most-hidas politikusok mindegyike, köztük Ravasz Ábel is határozottan védi a Smerrel közös koalíciót, miközben ellenzik az etnikai politizálást.

A PS-SPOLU eközben épp annak a kormánynak a legyőzésén dolgozik, amelynek a Most-Híd (szlovák-magyar vegyes párt) tagja.

Fekete-Győr tehát alapvető információkkal sem volt tisztában, mivel azt állította, hogy Ravasz az előző kormány romaügyi biztosa volt – valójában a jelenlegié.

A momentumos Donáth Anna a Progresszív Szlovákia kampányrendezvényén biztatta asszimilációra a felvidéki magyarokat

Az Origo a magyarországi sajtóorgánumok közül elsőként írta meg, hogy november 7-én, a felvidéki Révkomáromban bemutatták a PS „Magyar Platform" nevű tagozatának a parlamenti képviselőjelöltjeit és a párt magyar nyelvű programját.

A rendezvény a 2020. február 29-én esedékes szlovákiai parlamenti választások előkampányának volt tekinthető.

Donáth Anna az eseményen többek között azt mondta, hogy - szerinte -

A magyarországi liberális politikus tehát leszlovákozta a felvidéki nemzettársainkat, és közben – áttételesen – arra biztatta őket, hogy asszimilálódjanak a szlovák többséghez.

Donáth Révkomáromban hangoztatott álláspontja óriási botrányt váltott ki mind a felvidéki magyarok, mind a magyarországi nemzeti érzelműek körében.

A momentumos politikus felvidéki ámokfutását elítélte a Magyar Diaszpóra Tanács is.

A testület IX. plenáris ülésén elfogadott zárónyilatkozata a következőképpen fogalmazott: Magyar Diaszpóra Tanács aggodalommal tekint arra az új keletű jelenségre, amelynek révén egyes magyarországi politikai pártok (egész pontosan a szélsőliberális Momentum Mozgalom - szerk.) a szomszédos államokban (Románia, Szlovákia - szerk.) rendre olyan politikai erőket támogatnak (USR-PLUS, Progresszív Szlovákia - szerk.), amelyek tagadják a nemzetet, illetve a nemzeti kisebbségek jogait.

A szervezet közleményében kiemelte:

ez a szűk látókörű, szélsőségesen liberális szemlélet ellentétes az összmagyar nemzeti értékekkel és érdekekkel.

A Most-Híd elnöke, Bugár Béla egyébként december elsején, a szlovák RTVS nevű közszolgálati adó politikai vitaműsorában „katasztrófának" minősítette a PS magyar platformját.