Több száz környezetvédő aktivista tört be kelet-németországi szénbányákba

Vágólapra másolva!
Több száz környezetvédő aktivista tört be szombaton több szénbánya területére Németország keleti részén, és követeli a fejtés azonnali beszüntetését - közölték a szervezők és a LEAG energiaipari cég.
Vágólapra másolva!

A tüntetők a Brandenburg tartománybeli Jänschwalde és Welzow-Süd külszíni bányáinak területére hatoltak be, valamint a szomszédos Szászországban a United Schleenhain lignitbánya területére.

Az összehangolt akciót az Ende Gelände nevű környezetvédő csoport szervezte meg a német kormány klímapolitikája miatti tiltakozásul.

A berlini kormány 2038-ra akar teljesen felhagyni a szénbányászattal,

de ez az időpont az aktivisták szerint túl messze van.

A szóban forgó bányáknál az aktivisták és a rendőrség között összetűzések törtek ki, annak ellenére, hogy az Ende Gelände azt ígérte:

ember elleni erőszak nem lesz.

- közölte egy rendőrségi szóvivő. A szászországi bányánál az erőszakosan viselkedő tüntetőknek sikerült áthatolniuk a rendőrkordonon.

A környezetvédő szervezet szerint a három bányánál mintegy 2000 aktivistának sikerült behatolnia üzemi területre, a rendőrség szerint azonban csak néhány száznak.

Jänschwaldéban ellentüntetés is volt,

amelyen a bányászat fenntartását követelték.

A jänschwaldei bányába behatoló mintegy 500 aktivista végül szabad akaratából, önként távozott a létesítmény területéről - tudatta a rendőrség. Brandenburgban viszont mintegy 500 tiltakozó szombat délután is a bánya területén volt, és a rendőrség is a helyszínen van, hogy megakadályozzák, hogy a tiltakozók erőgépeket foglaljanak el. Sina Reisch, az Ende Gelände szóvivője aláhúzta, hogy aktivistáik nem akarják az éjszakát a bányában tölteni, és amint a rendőrök ezt lehetővé teszik, el fogják hagyni a létesítményt. Szászországban 1200 tiltakozó személyes adatait felvették a rendőrök, és csak igazoltatás után engedték meg az aktivistáknak, hogy távozzanak a bánya területéről.

A dpa hírügynökség szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a hatóságok hogyan lépnek fel az üzemi területre bejutott aktivistákkal szemben. A rendőrök azt az utasítást kapták, hogy ne tegyék ki magukat veszélynek.