Londoni terror: ide vezetett a muszlim terroristák mentegetése

2019.12.01. 06:26

Két embert ölt meg és további hármat megsebesített a brit főváros pénzügyi negyedében, a Cityben, a London Bridge északi végénél egy 28 éves, Usman Khan nevű terrorista, akit a rendőrök lelőttek a kiérkezésük után. Más tettest nem keresnek, a támadást a kezdetektől terrorcselekményként kezelik. Nem is tehetnek másként, Khan ugyanis ismert terrorista. 2013-ban 16 év börtönre ítélték jogerősen, 2021 előtt nem is kérhette volna a szabadlábra helyezését. Teljesen megmagyarázhatatlan, hogy tavaly decemberben próbaidőre kiengedték. Érthető módon a brit politika legfelsőbb szintjén is elkezdték boncolgatni a kérdést, hogy vajon mi értelme van kiszabni valakire egy büntetést, ha aztán nem is kell leülnie még a felét se.

A támadás a Cityben, a londoni halárusok ősi céhének ma már elsősorban ceremoniális célokat szolgáló díszes épülete, a Fishmongers' Hall konferenciaközpontjában kezdődött, és a London Bridge-en folytatódott. 

Az épületben Learning Together - Közös tanulás - címmel, a Cambridge-i Egyetem szervezésében büntetőjogi tudományos rendezvény zajlott, amelyen a próbaidőn szabadlábon lévő támadó is részt vett.

Usman KhanForrás: West Midlands Police

A rendezvényen a börtönbeli rehabilitációs programok tapasztalatairól volt szó, és a program szerint Usman Khan is a meghívott felszólalók között lett volna. A támadás egyik halálos áldozata a 25 éves Jack Merritt, a Cambridge-i Egyetem kriminológiai tanszékének munkatársa, a konferenciát szervező Learning Together programsorozat koordinátora volt.

A pénteki késes terrortámadás azután történhetett meg, hogy tavaly decemberben szabadon engedték a 2013-ban jogerősen 16 évi börtönre ítélt Usman Khant, akit akkor azzal a kikötéssel ítéltek el, hogy legkorábban 8 év letöltése után kerülhet szóba feltételes szabadlábra helyezése.

Ehhez képest Khant már tavaly decemberben szabadlábra helyezték, próbaidőre.

Egy olyan embert, aki terrortámadásokat készített elő a Londoni Értéktőzsde és számos pub ellen, valamint dzsihadista kiképzőtáborokat akart létrehozni Pakisztánban, ráadásul arról sem bizonyosodtak meg a szabadon bocsátása előtt, hogy hátra hagyta volna szélsőséges nézeteit. Mindennek tetejébe őt és társait is hónapokig megfigyelte a brit hírszerzés, tehát nagyon is ismerték a hatóságok. A 16 évből tehát kevesebb, mint 6-ot kellett leülnie.

Helyszínelő rendőrök sátra az előző napi késeléses támadás helyszínén, a brit főváros pénzügyi negyedében, a Cityben, a London híd végében 2019. november 30-án.Forrás: MTI/AP/Alberto Pezzali

Nem csoda, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök ismét kikelt az ellen a nonszensz gyakorlat ellen, hogy jogerősen elítélt bűnözőket idő előtt szabadlábra helyezzenek, például azért, mert azok képesek voltak türtőztetni magukat a börtönben. Sőt, még előadást tartani is meghívták, mint aki teljesen megjavult.

A borzalmas tragédiát ismerve pedig talán nem túlzás kijelenteni, hogy a terroristának esze ágában sem volt beilleszkedni, csak a megfelelő alkalomra várt, hogy ismét lecsaphasson.

Szabadon bocsátásának fejében egyébként még egy nyomkövető is volt rajta, ez sem zavarta. Boris Johnson  szombaton értelmetlennek nevezte, hogy a brit büntetés-végrehajtási törvény lehetővé teszi a súlyos bűncselekményekért elítéltek idő előtti szabadlábra helyezését.

Usman Khan pirossal bekarikázva egy 2012-es biztonsági kamerás felvételen, amin együtt látható azokkal a társaival, akikkel terrorcselekményeket készített elő az al-Kaida követőiként.Forrás: West Midland Police

Johnson szombaton egyenes utalást tett arra, hogy a kormány megváltoztatja a feltételes szabadlábra helyezés büntetőjogi szabályozását. Szombat délután a Scotland Yard főparancsnoka, Cressida Dick társaságában felkereste a merénylet helyszínét, és a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: meggyőződése szerint a kirótt börtönbüntetések automatikusan gyakorolt megfelezésének és a súlyos, erőszakos bűncselekményekért elítéltek idő előtti szabadlábra helyezésének gyakorlata egyszerűen alkalmazhatatlannak, a társadalom szempontjából értelmetlennek bizonyult, és a mostani merénylet is ennek igen erőteljes bizonyítéka.

Johnson már előző nap, nem sokkal a merénylet után adott nyilatkozatában is azt mondta: régóta az a véleménye, hogy hibás eljárás az elítélt bűnözők idő előtti szabadlábra helyezése. Nagyon fontos lenne, hogy erről leszokjunk, és kikényszerítsük a veszélyes bűnözőkre, különösen a terroristákra kirótt büntetetések végrehajtását- fogalmazott.

Odajött hozzám egy rendőr és azt mondta, szálljak ki a buszból és rohanjak

A drámai eseményeket követően sorra jöttek az arra járó szemtanúk beszámolói. Ezek közül is kiemelkednek azok, akik szembe mertek szállni a késes terroristával. Ilyen volt például egy lengyel szakács, aki a konferenciaközpont faláról szedett le egy narválszarvat, és azzal esett neki Khannak. De ott volt mellette egy másik férfi is, aki poroltóval fújta telibe a gyilkost.

Az Iszlám Állam vállalta
A terrorakciót szombat délután az Iszlám Állam vállalta magára, annak ellenére, hogy Kahn egyébként a rivális al-Kaida híve volt bebörtönzése előtt, és vélhetően az alatt is. A terroristák hírügynöksége szerint a londoni késelések válaszok voltak a felhívásukra, miszerint híveik támadják a "kalifátus" katonai legyőzésében résztvevő országokat.

Ushman Kahn egyébként vélhetően a pánik további fokozása érdekében egy robbanómellényre emlékeztető ruhadarabot is magára vett, ám abban nem volt semmilyen veszélyes anyag vagy szerkezet.

Egy Amanda Hunter nevű nő, aki éppen egy, a London hídon közlekedő buszon ült, így mesélte el, amit látott:

A busz egyszer csak megállt, kisebb felfordulás volt előttünk, de amikor kinéztem az ablakon, láttam, ahogyan három rendőr szalad egy férfi felé. Úgy tűnt, mintha valami lenne a kezében. Nem vagyok benne száz százalékig biztos. És ezután az egyik rendőr lelőtte.

Egy Mustafa Salih nevű 62 éves buszsofőr, aki egy másik járművet vezetett a közelben, úgy fogalmazott:

Odajött hozzám egy rendőr, és azt mondta, hogy állítsam le a motort, szálljak ki és rohanjak. Felnéztem és láttam, ahogyan a tömeg felém szalad. Láttam sírni egy nőt, ezután én is visszaszaladtam. Nagyon ijesztő volt, nem tudtuk, mi történik.

Az ártalmatlanításról és a terrorista lelövéséről számos felvétel látott napvilágot, amiket itt megnézhet, de ezek szigorúan 18+-os videók.