Húsz vádlottja lesz a párizsi terrortámadásoknak

Horizontal ALL POINTS BULLETIN PERSON-TERRORISM TERRORISM ON THE FRINGE OF TERRORIST ATTACKS EFFIGY SUSPECT CROPPED PORTRAIT PORTRAIT-CLOSE-UP
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője.
Vágólapra másolva!
Húsz embert vádoltak meg a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat ügyében, amelynek pere 2021-ben kezdődhet el - közölte pénteken a francia terrorelhárítási ügyészség. A húsz ember között van a merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője, Salah Abdeslam is, akit négy hónapi bujkálás után Belgiumban tartóztattak le. Őt Párizsban tartják fogva.
Vágólapra másolva!

A várhatóan 2021-ben kezdődő per vádlottjairól a végső döntést az az öt vizsgálóbíró hozza meg, akik az elmúlt négy évben lefolytatták a nyomozást az eddigi legtöbb áldozatot követelő franciaországi dzsihadista merényletsorozat ügyében.

A vádirat egyértelműen kimondja, hogy

- mondta Jean Reinhart ügyvéd, az áldozatokat képviselő 13onze15 Fraternité-Vérité nevű egyesület ügyvédje a francia hírügynökségnek.

- tette hozzá.

Az 562 oldalas vádiratot november 21-én zárta le az ügyészség, és 1740 felperesnek küldte szét - olvasható a vádhatóság közleményében.

A terrorelhárítási szervek szerint a merényletsorozat kitervelője Szíriában a belga állampolgárságú Oussama Atar volt, aki a titkosszolgálatok szerint már nincs életben. Veterán dzsihadistaként az Iszlám Állam terrorszervezet egyik emírje volt, soha nem állították elő. Ellene terrorszervezet vezetése és bűnszövetkezetben végrehajtott emberölés a vád.

A három és fél éve Párizsban fogva tartott Salah Abdeslamot terrorcselekménnyel kapcsolatos bűnszövetkezetben elkövetett emberölés és emberölési kísérlet vádjával állítják bíróság elé. Jóllehet a

vizsgálóbírók mintegy tíz alkalommal beidézték a börtönében teljesen elszigetelten tartott dzsihadistát, nem tett vallomást.

Az ügyészség a francia-belga terrorsejt több olyan feltételezett tagját is megvádolta, akiket a 2016. március 22-i brüsszeli merényletsorozat végrajtásával is vádolnak, köztük Sofien Ayarit, Osama Krayemt, Mohamed Abrinit, Mohamed Bakkalit.

A húsz vádlott közül 14-en vannak a francia vagy a belga igazságszolgáltatás felügyelete alatt, köztük feltételezett logisztikai szervezők, a terroristákat szállítók és közvetítők. Tizenegyen előzetes letartóztatásban várják a pert, míg hárman szabadlábon, rendőri felügyelet alatt vannak.

A további hat gyanúsított közül az egyik körözés alatt álló férfit, Ahmed Dahmanit Törökországban tartják fogva, a többi öt pedig feltételezhetően életét vesztette az iszlamista harcokban Szíriában. Miután a titkosszolgálatok feltételezésére nincs bizonyíték, távollétükben feltehetően őket is elítéli majd a párizsi esküdtszék.

- hangsúlyozta Samia Maktouf ügyvéd, aki több áldozat családját is képviseli az ügyben, és aki azt várja a pertől, hogy "végre megérjük az igazságot". Olivier Morice ügyvéd, aki 35 családot képvisel, üdvözölte a francia nyomozók rendkívüli munkáját, akik szerinte "példás alapossággal" folytatták le a nyomozást.

Salah Abdeslam Forrás: AFP/Dsk

2015. november 13-án, miután a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba.

A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol

három dzsihadista kilencven embert ölt meg, és több mint 350-et megsebesített.

A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek egy Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én Brüsszelben, ahol 32-en haltak meg.