V4NA: Utcára vonulnak az egyetemisták Franciaországban

Vágólapra másolva!
A francia hallgatói szakszervezetek országos demonstrációkat szerveznek mára több helyszínre. A diákok tüntetésükkel a létbizonytalanságra és az egyre magasabb kiadásaikra szeretnék felhívni a figyelmet. A V4NA nemzetközi hírügynökség utánajárt: ha egy francia tanuló diákmunkából él, még lakhatását sem tudja fedezni.
Vágólapra másolva!

Párizsban várható a legnagyobb megmozdulás, de több vidéki nagyvárosban is az utcára vonulnak a diákok, többek között Lyon, Lille, Amiens, Nantes, Brest és Montpellier diákjai is csatlakoztak az akcióhoz. A diákok egyre nehezebb helyzetükre és a létbizonytalanságra szeretnék felhívni ezzel a figyelmet.

A hallgatók országos szervezetének 2017-es adata szerint a francia diákok közel 20 százaléka a létminimum alatt él. A diákszervezet egy megdöbbentő adatot is közzétett, mely szerint tavaly a francia diákok mintegy nyolc százaléka kísérelt meg öngyilkosságot kilátástalan helyzete miatt. Utóbbira volt példa ebben a hónapban is. November 8-án egy 22 éves egyetemista felgyújtotta magát, így tiltakozott a szélsőséges gazdasági egyenlőtlenségek és a megszorító politika okozta létbizonytalanság ellen.

Franciaországban minden egyetemi hallgatónak jogában áll dolgozni a tanulmányai mellett. Egy diák a törvényes munkaidő 60 százalékát, vagyis évi 964 órát dolgozhat. A tanulóknak is jár a törvény által garantált minimálbér, ami 2018. január 1-jén óránként bruttó 9,88 euró volt. Ebből levonásra kerülnek a kötelező társadalombiztosítási járulékok, mely mintegy 20 százalékot tesz ki, így a tényleges kereset a levonások után 7,61 euró lehet óránként.

Ez alapján, ha egy diák heti 10 órát dolgozik, akkor körülbelül 76 eurót kap kézhez egy hét alatt, ami havonta 304 eurót jelent. Ez zsebpénznek jól jöhet, de arra sajnos kevés, hogy a megélhetési költségeit fedezze belőle, ugyanis Franciaországban nagyon megugrottak az ingatlanárak, és ezáltal a lakbérek is. A diákok leginkább a garzonlakásokat részesítik előnyben, de ezeknek a bérleti díja 500 eurótól indul havonta, tehát ha valaki dolgozik az egyetem mellett, még akkor is csak kicsivel több, mint a bérleti díj felét tudja megkeresni.

Egyre gyakoribb az is az országban, hogy a diákokat szüleik sem tudják támogatni. Ahogyan arról hírügynökségünk is beszámolt, sok tanuló például azért nem tud az áhított egyetemre jelentkezni, mert a szülők sok esetben nem tudják előteremteni a lakhatási költségeket.